Tokaj a magyar bortermelés egyik legkiemelkedőbb régiója
Tokaj a magyar bortermelés egyik legkiemelkedőbb régiója – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy világörökségi szakmai konferencián a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán.
Gulyás Gergely a Mailloth-kastélyban tartott beszédében utalt arra, Tokaj-Hegyalja történelmi borvidéke 2002 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján, ezzel a címmel pedig a világ hivatalosan elismerte, hogy számára is nagy jelentősége van a tokaji borvidék és az itt élő borászközösség örökségének.
Szavai szerint a tokaji márkanévvel sokan kötötték össze és kötik össze jelenleg is Magyarországot, vagyis a bor határozta meg ennek a térségnek a jövőjét. Emlékeztetett, a szocializmus bukását követően az első Orbán-kormány igyekezett méltó helyére visszahelyezni a tokaji bort; ezt a fontos kísérletet követi most a kiteljesedés időszaka, amikor egy komplex fejlesztési program az előrelépés lehetőségét biztosítja a régió és a térség számára hazai és nemzetközi viszonylatban.
A világörökségi cím mutatja, hogy az egész táj megújulása szükséges, és most az épített örökség megújulásával ennek jeleit látjuk – hangoztatta Gulyás Gergely. Megjegyezte, a tokaji borrégió a szőlők állapotától és műveltségétől a birtokszerkezet megváltozásán át az utak és üzemek fejlesztéséig olyan átalakuláson megy keresztül, amely mindenképpen üdvözlendő.
A miniszter hangsúlyozta, a múlt és a hagyományok őrzése, illetve a gazdaság fejlesztése ugyan az egyik legfontosabb állami feladat, de az állam csak a kereteket adhatja meg, mindenkinek saját magának kell felépítenie üzletét és az adott közösséget.
Demeter Ervin kormánymegbízott a megyei kormányhivatal által szervezett eseményen felidézte, tizennyolc évvel ezelőtt az UNESCO Tállyán tartott konferenciáján nyilvánította a tokaji borvidéket a világörökség részévé.
Akkor őrizzük igazán ezt az örökséget, ha képesek vagyunk fejleszteni az adottságait, modern funkciót adva neki egyfajta „élő mechanizmussá” tenni – tette hozzá a kormánymegbízott. Demeter Ervin szerint éppen a borvidék erősségét hivatott bemutatni az a kiállítás is, amelyet a 2019-es év legjobb Tokaj-hegyaljai épületek terveiből és megvalósított fejlesztéseiből készítettek.
Dévald István, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a világörökségi területen jelenleg négy nagy beruházás zajlik, ezek között a központi világörökségi helyszínek fejlesztése, gasztronómiai és látogatóközpont, illetve élménypontok kialakítása, és Bodrogkeresztúr központjának turisztikai rehabilitációja szerepel.
Az esemény végén Gulyás Gergely, Demeter Ervin és Kiser László állami főépítész átadták az év legjobb Tokaj-hegyaljai terve építészeti alkotói díját, amelyet többek között a tállyai Gencsy-kúria felújításának, illetve új apartmanházak és borászat építésének terveiért vehették át a tervezők. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A borok suttogója vagy tudós? Avagy mit tud egy Master of Wine?
A Master of Wine (MW) hivatást ezernyi mítosz lengi körül…
Tovább olvasom >Vízválasztó év a szőlészetben: így küzdenek a borászok az aszállyal
A virágzás utáni szakaszban járó szőlőültetvények számára most kritikus a…
Tovább olvasom >Mitől tízszereződhet meg egy-egy bor ára?
Kevesebben vannak világszerte, mint ahány ember járt az űrben, számuk…
Tovább olvasom >További cikkeink
Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >