Tócsnifesztivál lesz szombaton Biriben
A térség legnagyobb könnyűzenei rendezvényét tartják szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biri község Tócsni Fesztiválján.
Szálku Pál fesztiváligazgató az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy három színpadon folyamatosan, éjszakába nyúlóan tartják a koncerteket, s lesz egy parti sátor is, ahol lemezlovasok szórakoztatják majd a résztvevőket.
A hazai könnyűzenei élet képviselői közül Biriben fellép többek között Kállay-Saunders András, Király Linda és Viktor, Vastag Csaba, az EDDA, a Magna Cum Laude vagy a By The Way együttes.
Szálku Pál tájékoztatása szerint a tavalyi fesztiválon 13 ezer vendég vett részt, most pedig 15 ezer érdeklődőre számítanak.
A népi ételt, a tócsnit – amit lapcsánkának, börhének, cicegének, görhönynek, harulának, kremzlinek, krumplirózsának, mackónak, pacsninak és plackinak is neveznek Magyarország különböző tájegységeiben – egy, a fesztiválra felépített lapcsánkaházban sütik majd. Több mázsa burgonyát reszelnek le, kevernek hozzá lisztet, a masszát sózzák, borsozzák, tört fokhagymát raknak bele és tenyérnyi nagyságúra, vékonyra nyújtva, zsírban, vagy olajban pirosra sütik.
A finom csemegét sok helyen tejföllel vagy sajtfeltéttel tálalják, de van ahol sülthúsdarabokat raknak rá, Biriben viszont a hagyományos szabolcsi, feltét nélküli tócsnit kínálják a vendégeknek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >