Többmilliós fogyasztóvédelmi büntetés a Norbi Updatenek
Az ételízesítők és leveskockák miatt kettő, a könyv miatt egy millió forintot kell fizetnie Schobert Norbinak.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint a a Development Service Consulting Kft. (korábban: Norbi.hu Kft.), valamint a Norbi Update Worldwide Zrt. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított.
A Norbi.hu Kft. olyan kijelentéseket (kispórolják belőlük a fűszereket, s helyettük nátrium –glutamáttal töltik meg a zacskókat, a termékek kiváltják a kínai étterem jelenséget stb.) tett a piacon fellelhető ételízesítőkre és leveskockákra, amelyek az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) szakvéleménye szerint a valóságnak nem felelnek meg, pontatlanok.
A GVH szerint a fogyasztók megtévesztésére alkalmas a Norbi Update Worldwide Zrt. által kiadott, „Norbi Update – Minden, amit a fogyásról tudok” című könyv borítójának elő- és hátsó lapján, illetőleg 1. oldalán egyaránt szereplő, „tudományosan alátámasztott” közlés is. Ez az „Update” rendszer egészéről fogalmazza meg azt az állítást, hogy az tudományosan alátámasztott. A versenyhatóság álláspontja szerint az „Update” rendszer esetében jelenleg tudományos alátámasztottságról nem lehet beszélni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >