Többletforrással segíti a kormány a víziszárnyas-tartókat a madárinfluenza megelőzésében
Az érintett termelők jelentős érdeklődésére tekintettel a szaktárca megduplázta azt a forrást, amely a baromfitelepek sűrűségének csökkentésével minimalizálja a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázatát. Így a korábbi 2 milliárd forintos keret 4 milliárd forintra emelkedik − jelentette be Nagy István agrárminiszter.

(Fotó: Pixabay)
Az elmúlt hónapban már eljutott az érintett termelőkhöz 2,038 milliárd forint, azonban a mostani keretemelésnek köszönhetően megteremtettük annak lehetőségét, hogy még novemberben további 1,89 milliárd forinthoz jussanak azok, akik benyújtották kérelmeiket. Így minden gazdálkodó hozzájuthat a kompenzációs támogatáshoz − hangsúlyozta a miniszter.
A tárcavezető közölte, hogy a madárinfluenza-vírus rendszeres megjelenése a teljes magyar baromfiágazat számára súlyos veszteségeket okoz
Ezért a legfontosabb feladat a járványügyi kockázatok mérséklése, a telepek biztonságának növelése és a baromfi ellenálló képesség erősítése. Mivel a védekezést jelentősen nehezíti a járványnak különösen kitett kacsa- és libaállományok nagy sűrűsége, ezért olyan támogatási programot indított az Agrárminisztérium, amelyben azok a gazdálkodók részesülhetnek forrásban, akik vállalták, hogy három évre felfüggesztik a termelésüket (vagyis nem tartanak víziszárnyast) és nem létesítenek új telepet. A támogatás kifejezetten a korábban madárinfluenza-kitöréssel érintett telepek számára nyújt kompenzációt, csökkentve egyúttal a járvány terjedésének kockázatát, hozzájárulva a gazdálkodói tudatosság erősítéséhez és az ágazat hosszú távú stabilitásához.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás – Gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság képes a megújulásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: az őszi vetésnek nagy szüksége van a csapadékra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

