Többet költöttek a fiatalok élelmiszerre
A fiatalok nagy része a korábbinál többet költött 2017-ben és a jövőben is a kiadásaik növekedésével számolnak – írja a K&H ifjúsági indexe alapján a Világgazdaság Online. A fiatalok 41 százaléka élelmiszerre adott ki többet, a diákoknál viszont a szórakozásra ment el nagyobb összeg.
Emelkedtek tavaly a mindennapos kiadások a 19-29 éves korosztályban. Élelmiszerekre a fiatalok 41 százaléka költött többet, ruházati termékekből 31 százalékuk vásárolt nagyobb értékben, műszaki cikkekre pedig 27 százaléknak ment el több pénze 2017-ben, mint egy évvel korábban – derül ki a K&H ifjúsági indexéből.
A 19-29 éves korosztályba tartozó diákok nagy részénél azonban a szórakozás volt az egyik legjelentősebb tétel: 35 százalékuknál nőtt ez erre fordított összeg.
A fiatalok számottevő része nem csak az elmúlt évben költött többet, hanem a következő időszakban is nagyobb kiadással számol. 40 százalékuk úgy véli, hogy idén ruhákra költ majd többet. A toplistán a második helyre került az utazás: 39 százalékuk az idei nyaralási büdzsé emelkedéséről beszélt, míg 37 százalékuk az élelmiszer-kiadások további bővülésével kalkulál.
A válaszadók több mint harmada – 34 százaléka – a lakhatási költségek emelkedését várja. Műszaki cikkekre leginkább a férfiak szánnak többet 2018-ban: 37 százalékuk tervez nagyobb értékben vásárolni műszaki cikket, míg a nőknél ez az arány mindössze 20 százalékos.
A rendszeres fizetéssel rendelkező fiatalok fele érzékelte egyébként 2017-ben a saját nettó fizetése emelkedését. A nettó fizetés változását 43 százalékuk csak kisebb mértékűnek tartotta, 7 százalékuk azonban nagyobb növekedést észlelt.
A kiadások mellett a felmérés a fiatalok megtakarítási hajlandóságát is feltérképezte. Az eredmények szerint a válaszadók 30 százaléka 2017-ben többet tudott megtakarítani, mint egy évvel korábban, amiben a fizetések emelkedésének is szerepe lehet. Igaz, 19 százalékuk kevesebbet tudott csak félretenni, ráadásul az érintettek közel negyede (23 százaléka) egyáltalán nem tudott spórolni.
Az aktív keresők – azaz a dolgozó fiatalok – jobban állnak: 38 százalékuk tudta növelni megtakarításait tavaly.
A fiatalok jelentős része tudatosan készül a jövőre: ezt jelzi, hogy 50 százalékuk szeretne idén többet félretenni. Mindössze 6 százalékuk gondolja úgy, hogy kevesebbet tud majd megspórolni. Viszont egyre kevesebben vannak, akik nem terveznek megtakarítani: arányuk 11 százalékra, azaz a felére zuhant a korábbi szintről.
A magyar lakosság többsége továbbra is az önálló élet alapjának tekinti a saját tulajdonú lakást, ugyanakkor sok fiatal nagyrészt anyagi okokból hosszú ideig a mamahotel lakója marad – derül ki az OTP Bank Hello Otthon kutatásából. (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Új intézkedéseket vezettek be a bankok a kiberbiztonság növelése érdekében
Erősítenék ügyfeleik kiberbiztonságát a magyarországi pénzintézetek, az OTP és a…
Tovább olvasom >Álmukban nem gondolnák, mire használják a bankautomatákat
Az ATM-ek mindennapi életünk részei: gyorsan készpénzhez juthatunk, ellenőrizhetjük az…
Tovább olvasom >Együttműködik a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezettel a K&H
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a K&H Bank a Juh…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >