Több vidékfejlesztési pályázat feltételei is szigorodnak
Több vidékfejlesztési pályázat jelentkezési feltételei is szigorodnak – jelentette be a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön, a Borjog és bormarketing 2017 konferencián Budapesten.
Kis Miklós Zsolt jelezte, hogy eltérő okok miatt döntöttek a pályázati felhívások módosítása mellett: a fiatal mezőgazdasági termelők számára meghirdetett támogatás esetében azért kell szigorítani, mert egyes pályázatírók az elmúlt hetekben kormányhivatali igazolásokkal akartak visszaélni.
Elmondása szerint mivel lehetőség lett volna „néhány zsáknyi” gombatermeléssel indulni a pályázaton, megjelentek a „hirtelen gombatermesztővé vált” pályázók. A szigorítás eredményeként viszont csak azok jelentkezhetnek majd, akiknek 2016-ban már volt egységes kérelme, illetve ennek hiánya esetén azok, akik 2017 áprilisában – az újabb egységes kérelembenyújtás megjelenésekor – igazolják üzemméretüket.
A fiatal gazdák számára tavaly decemberben meghirdetett pályázat keretösszege 37,75 milliárd forint, jelentkezni március 16-tól lehet 40 ezer eurónak megfelelő összegre – tájékoztatott az államtitkár.
A másik változás a borturizmushoz kapcsolódik, az agrárvállalkozások több lábon állását lehetővé tevő diverzifikációs pályázatnál úgynevezett lehatárolási probléma adódott. Eredetileg nem mezőgazdasági vállalkozások is indulhattak volna a pályázaton, ugyanakkor nekik a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) és a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (Vekop) is adhat forrást, így ebből a pályázatból kizárják őket. Ezáltal csak az agrár mikrovállalkozások pályázhatnak majd elsősorban egyéb, nem agrárcélok, például a falusi turizmus fejlesztésére, szálláshelyek bővítésére – ismertette az államtitkár. Kis Miklós Zsolt az MTI kérdésére elmondta: számtalan egyéb pályázati lehetőség lesz meghirdetve, idén március 31-ig még több mint 70 milliárd forint értékben, amelyek zömére borászok is pályázhatnak majd. Az államtitkár előadásában beszámolt a 2020-ig tartó Vidékfejlesztési Program február 21-i adatok szerinti állásáról. Tavaly szinte az összes pályázati felhívás megjelent, az 1300 milliárd forint mintegy 90 százalékára lehet pályázni és a források több mint harmadáról már döntés is született, valamint 25 pályázat zárult le mintegy 750 milliárd forint értékben.
Az idén ötödik alkalommal megrendezett szakmai konferencián egyúttal együttműködési megállapodást kötött a források hatékony elosztása érdekében a bormarketing területén amúgy is összedolgozó Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Turisztikai Ügynökség. A dokumentumot a szervezetek elnökei írták alá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Százharminc kisebb-nagyobb borászat készít ma pezsgőt Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: Magyarországon van tér és igény a szójatermesztés bővítésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az állategészségügy az élelmiszerlánc megbízhatóságának is alapfeltétele
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A jövő nem Made in China – Kína helye a világgazdaságban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Clean Industrial Deal: mindent a finanszírozható zöld átállásról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >