Több száz üzlet nyitását tervezi a Lidl az Egyesült Királyságban
Rendezvénysorozatra invitálja a vállalkozókat a brit Lidl, amely több száz új üzlet megnyitásával kívánja bővíteni hálózatát.
A diszkont kereskedő új kapcsolatok kialakítását és meglévő partnerségeinek megerősítését célzó rendezvényeken szeretné megismertetni a vállalkozókat a Lidl-lel való együttműködés lehetőségeivel.
A július folyamán Newcastle-ben, Glasgow-ban, Birminghamben és Southamptonban megrendezésre kerülő eseményeken a szupermarket ingatlan- és építőipari szakemberei is részt vesznek.
Ezt a lépést megelőzően a Lidl az év elején közzétette azon potenciális területek listáját, amelyeken terjeszkedni kíván, és amelyek között Edinburgh, Leeds, Liverpool és London is szerepelt.
Richard Taylor, a Lidl fejlesztési vezetője elmondta, hogy a kiskereskedő 30 éves fennállása alkalmával minden eddiginél elkötelezettebb az iránt, hogy országszerte minden háztartás számára elérhető áron biztosítsa a kiváló minőségű termékekhez való hozzáférést.
– Több száz új Lidl áruház nyitását tervezzük, és a vállalkozók, akikkel együtt dolgozunk, alapvető szerepet játszanak e törekvésünk támogatásában – fejtette ki a szakember.
– A rendezvények nem csak arra adnak lehetőséget, hogy új kapcsolatokat alakítsunk ki és kapcsolatba lépjünk meglévő partnereinkkel, de arra is, hogy a résztvevők közvetlenül beszélhessenek az illetékes munkatársakkal.
Grocery Gazette
Kapcsolódó cikkeink
Leállította londoni kasszanélküli üzletének tesztidőszakát Aldi
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új LIDL áruház épül Csepel–Királyerdőben – időkapszulát helyeztek el a beruházás kezdetén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Öt év alatt 70%-ra növelné a brit Lidl a megmentett élelmiszerek arányát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöld átállás a klímapiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

