Több száz milliót hívhatnak le idén a hazai vállalatok kutatás-fejlesztésre
Az adókedvezmények megfelelő felhasználásával a kutatás-fejlesztési költségeik közel harmadát is megspórolhatják a hazai cégek – hangzott el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az EY online rendezvényén. Idén 76 milliárd forintra pályázhatnak a magyarországi vállalkozások, amelyek közül sokan nem is tudják, hogy megfelelnek a követelményeknek.
Az ezredforduló óta több mint hatszorosára nőtt idehaza az állami kutatás-fejlesztési (K+F) ráfordítások összege. A magyar kormány 2021-ben összesen már 182 milliárd forintot szán hazai forrásból K+F-re, amelyből különböző pályázatokon, programokon és ösztönzőkön keresztül 76 milliárd forint érhető el a vállalati szektor számára.
„Még sosem álltak rendelkezésre olyan nagy mértékű pénzügyi források az innováció fellendítésére Magyarországon, mint amiket a kormányzat jelenleg biztosít a piaci szereplők számára. Eljött az idő, hogy az eddig hezitáló cégek is belekezdjenek a jövőbeni növekedésükhöz nélkülözhetetlen újítások megvalósításába”
– hangsúlyozta dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.
A hazai vállalkozások ugyanakkor még nem veszik teljeskörűen igénybe az elérhető forrásokat. Ennek egyik oka, hogy a magyar cégek sokszor nincsenek is tisztában azzal, hogy tevékenységükre támogatásokat is kaphatnának, illetve nem ismerik a K+F-hez kapcsolódó adókedvezmények kiterjedt rendszerét.
„A cégeknek érdemes felpörgetniük kutatás-fejlesztési tevékenységüket. Ez nemcsak az elérhető pályázatok és adókedvezmények miatt fontos, hanem azért is, mert az ebből származó eredmények már középtávon versenyelőnyt biztosítanak a piacon – mondta Kocsis Zsolt, az EY adótanácsadási partnere. – Az EY-nál segítünk abban, hogy a vállalatok felismerjék lehetőségeiket, a kihasználatlan kedvezményeket ezen a téren. K+F-re specializálódott, mérnöki és tudományos hátterű csapatunk pedig támogatja a projektek menedzsmentjét is.”
A rendelkezésre álló adókedvezmények egy jelentős része az üzemi eredményt növeli. Ide tartoznak a vissza nem térítendő készpénztámogatások vagy a csökkentett személyi jellegű ráfordítások. A kedvezmények másik része csökkenti a fizetendő adókulcsokat, mint a K+F költségek dupla levonásának lehetősége a társasági adóból, illetve az egyszeri levonás a helyi iparűzési adóból és az innovációs járulékból. Ezen kedvezmények akár 2015-től visszamenőleg igénybe vehetőek. A két típus megfelelő kombinálásával a cégek kutatás-fejlesztési költségeiknek több mint 30 százalékát is megtakaríthatják.
Kapcsolódó cikkeink
Már a magyar vállalatokat is mesterséges intelligenciával támadják
A vállalatokat célzó digitális támadások egyik legújabb eszközévé vált a…
Tovább olvasom >EY: Kulcskérdéssé vált az energiabeszerzés – egyre több cég versenyképességét vetik vissza az ingadozó árak
A cégek többsége aggódik a növekedéshez szükséges energia beszerzése miatt,…
Tovább olvasom >Tavaszi adócsomag 2025 – széles körű változások több adónemben
A Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtotta az Országgyűlésnek a tavaszi adócsomag tervezetét,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >