Több sört értékesítettek tavaly a belföldi piacon
Hetvenhatezer hektoliterrel, 15 millió palackkal több, összesen 6,29 millió hektoliter sört értékesítettek tavaly az előző évhez képest a vezető sörgyárak a magyar piacon, 24 százalékkal nőtt a felsőkategóriás sörök eladása, emellett átlag feletti növekedést ért el az alkoholmentes és az ízesített sörök forgalma is – derült ki a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) által végzett sörpiaci elemzésből.
A Sörszövetség az MTI-hez hétfőn eljuttatott, tavalyi évre vonatkozó értékelése a Magyarországon vezető öt sörgyártó – a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Carlsberg Hungary Kft. és a Pécsi Sörfőzde Zrt. – adatközlésével valósult meg.
Az elemzés szerint a prémium és szuper prémium sörök eladásának növekedése robbanásszerű volt, addig a középkategóriás termékek eladása csekély mértékben, mintegy 1 százalékkal csökkent, a gazdaságos, saját márkás sörök piacának szűkülése tovább gyorsult. Utóbbi termékek piacára a vezető gyártók tavaly már 8 százalékkal kevesebbet szállítottak.
Az ízesített sörök 317 ezer hektoliterre nőtt forgalma 5 százalékos bővülésnek felel meg, az alkoholmentes szegmens értékesítése újabb csúcsot döntött, a kategória mérete 116 ezer hektoliterre nőtt tavaly – írták.
Kitértek arra is, hogy a szövetség tevékenysége kiterjed a sörkultúra és a minőségi sör népszerűsítésére is. Tavaly folytatódott a szervezet „Sör mi több” nevű kezdeményezése, amely többek között a minőségi sörnek a magyar gasztronómiában betöltött tradicionális szerepét, a csapolt sör és a hozzá tartozó vendéglátás fejlődését kívánja erősíteni. A 2014-ben kezdődött munkának köszönhetően megállt a csapolt sör piaci részesedésének csökkenése, ez a kategória tavaly már stabilan 10 százalékot képviselt a szövetség tagvállalatai által értékesített sör mennyiségéből, forgalma 2018-ban 3,6 százalékkal nőtt.
Az öt vállalat általános forgalmi adó (áfa) befizetései 2017-hez képest közel 14 százalékkal nőttek tavaly és meghaladták a 30,5 milliárd forintot. A magyar sörgyárak 2018-ban is növekvő mértékben vették ki a részüket a közteherviselésből, összes adó- és járulékbefizetései meghaladták a 80 milliárd forintot. A költségvetési befizetéseken túl a szövetség tagvállalatai több százmillió forintot költenek önkéntesen is fenntarthatósági programokra, mint például az újratölthető üvegek széleskörű használatára, valamint az alumínium doboz csomagolások visszagyűjtésére és újrahasznosítására – közölte a szövetség.
A Magyar Sörgyártók Szövetségét, azaz a vezető hazai sörgyártók érdekképviseleti szervezetét 1992-ben alapították. A MSSZ tagja a brüsszeli székhelyű Európai Sörgyártók Szövetségének (Brewers of Europe). (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Stabilizálódó prémiumszegmens, erősödő alkoholmentes kínálat – így alakult az uniós és hazai sörpiac 2024-ben
Az Európai Unió tagállamai 2024-ben összesen 34,7 milliárd liter sört…
Tovább olvasom >Történelmi mélypontra süllyedt a német sörpiac – egyre népszerűbb az alkoholmentes változat
Több mint harmincéves mélypontra esett a német sörértékesítés 2025 első…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idősek
Összesen több mint 70 milliárd forint értékű élelmiszer-utalványt kapnak az…
Tovább olvasom >A VOSZ további javaslatokat tesz a vállalkozások működési feltételeinek javítására
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) további javaslatokat tesz…
Tovább olvasom >K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >