Több rekord is megdőlt az V. Tisza-tavi PET Kupán

Szerző: Trademagazin Dátum: 2024. 07. 02. 12:02

Június 27-30. között rendezte meg a PET Kupa Egyesület az V. Tisza-tavi PET Kupát. 2023 vége és 2024 márciusa között 7 árhullám vonult le a Tiszán, jelentős mennyiségű hulladékot terítve szét az ártéri erdőkben, nádasokban. A petkalózok felkészültek a feladatra: soha ennyien nem szálltak még vízre a Tisza-tónál!

1.helyezett: MBH Bank

A tavalyi 12-höz képest idén 19 csapat vágott bele az élményekkel, hulladékkal és szúnyogokkal tarkított folyótakarításba! 

Az útvonal három éve változatlan, ezért még elkeserítőbb volt látni a nádasok és az ártér hulladékkal való terítettségét, hiszen egy évvel ezelőtt már egy tisztább Tiszát hagytak maguk után a csapatok, akiknek jelentős része visszatérő volt. Azonban, amíg Kárpátalján a hulladékgazdálkodás nem indul jelentős fejlődésnek – közel 200 településen nincs hulladékszállítás – , addig sajnos az utánpótlás minden évben biztosított lesz.

Bár a PET Kupa Egyesület határokon átívelő nemzetközi projektjeinek köszönhetően az elmúlt 2 évben sikerült a helyi vállalkozók, hulladékfeldolgozó telepek hatékonyságát növelni és szemléletformáló programokon keresztül a gyerekeket is elérni, messze még a vágyott cél: a folyó teljes hulladékmentesítése!

2. helyezett: Decathlon

Rekord csapatszám, rekord hulladékmennyiség

Minden eddiginél nagyobb flottával és közel 80 kenus különítménnyel rajtolt el az V. Tisza-tavi PET Kupa, hogy hulladék után kutatva evezze végig a Tiszafüred – Tiszaszőlős – Tiszaderzs – Tiszanána-Dinnyéshát közötti folyószakaszt. 

A 370 fős mezőny körülbelül 20 százaléka gyermek volt, az oktatási intézmények szép számmal képviseltették magukat: általános iskola, középiskola, egyetem és egy abádszalóki, gyermekekkel foglalkozó alapítvány is volt az indulók között.

A verseny június 27-én a hajóépítéssel vette kezdetét a Tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban, ahova szinte már hazajárnak a petkalózok, hiszen az eddigi 5 versenynek is ez a helyszín volt a kiindulópontja. A június 28-i megnyitón a település polgármestere, Ujvári Imre megköszönte a petkalózok munkáját és biztosította őket arról, hogy jövőre is visszavárja őket. A megnyitón részt vett Dr. Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára is, aki nemcsak szóban, hanem tettekkel is bizonyította támogatását: vízre szállt és szemetet szedett a petkalózokkal együtt. Lovas Attila, a KÖTIVIZIG igazgatója pedig saját csapatának is szurkolhatott, visszatérő indulóként a területileg illetékes vízügy csapata végül az előkelő 5. helyen végzett!

3. helyezett: Siemens

Az V. Tisza-tavi PET Kupán a csapatok 3 nap alatt több mint 7,5 tonna hulladéktól mentesítették a folyót, amivel bőven felülmúlták a tavalyi 6,5 tonnás mennyiséget.

A hulladék jellege változatlan, továbbra is PET-palackokból van a legtöbb, hiszen ezek a súlyuk miatt könnyen úsznak a vízen, de sok üveg, fémdoboz, fél pár papucs és kommunális hulladék is lapult az ártérben.

A versenyt – hatalmas hajrával és csupán néhány száz PETákkal – a visszatérő MBH Bank csapata nyerte meg. Őket a szintén rutinos petkalózokból álló Decathlon követte, míg a harmadik helyet a Tisza-tóra először ellátogató (a felső-tiszai versenyt rendre megnyerő) Siemens Energy érdemelte ki. A Tisza-tó Hőse – azaz az 1 főre jutó legtöbb hulladékot gyűjtő csapat – a Decathlon lett.

  1. MBH Bank – 16.849 PETák
  2. Decathlon – 15.986 PETák
  3. Siemens Energy – 13.747 PETák
  4. ERSTE Green
  5. KÖTIVIZIG
  6. Pelikánok
  7. KALL-Viresol
  8. Nokia Pet Pals
  9. Henkel
  10. evosoft Hungary Kft.
  11. Messer
  12. MATEszedd
  13. Szent László Gimnázium
  14. RePETák
  15. Prezi
  16. Dunai Kalózok
  17. DHL Cleanup Hungary
  18. MásKépMás Alapítvány
  19. Tisza 2

A csapatok összesen 2320 zsák hulladéktól mentesítették a Tiszát. A kommunális hulladékot a versenyt is támogató MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. segítségével szállíttatja el a PET Kupa Egyesület, míg a szelektív, illetve még szelektálásra váró hulladék a Tisza-tavi Sporthorgász K.N. Kft.-nek köszönhetően jut el Kiskörére, a Folyómentő Központba, ahol további válogatás, előkészítés után adják át újrahasznosításra. Ezáltal ennek az óriási mennyiségnek körülbelül a 60%-a körforgásban tartható és értékes másodnyersanyagként kelhet új életre.

Akik nélkül nem sikerült volna

A 2013-ban indult PET Kupa környezetvédelmi kezdeményezés nem válhatott volna mára mozgalommá önkéntesek nélkül. A petkalózok azok, akik a háttérben segítik a csapatok munkáját mentorként, élelmezési felelősként, vagy épp az adminisztratív, előkészítő munkában való részvétellel. A PET Kupa indulása óta elképzelhetetlen a vízre szállás a petkalózok biztonságáért felelő Felső-Tiszavidéki Búvár és Mentő Egyesület nélkül.

Az V. Tisza-tavi PET Kupával párhuzamosan – egy időben és helyszínen, tiszafüredi központtal – rendezték meg a Burger King Ultra Tisza-tó versenyt, melynek szervezői a környezetvédelem iránti elkötelezettségüket azzal is bizonyították, hogy idén a versenyen értékesített testmatricákból befolyó összeget a PET Kupa Egyesületnek ajánlották fel. 

Kiemelt szakmai partnerek voltak a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, az NHKV és az NHSZ.

A PET Kupa élelmezési partnere 2024-ben az Auchan, ami hatalmas segítséget jelent az éhes petkalózok ellátásában. A versenyek lebonyolításához szükséges eszközök szállításában évek óta a DHL Global Szállítmányozási Kft. nyújt támogatást.

Továbbá köszönet illeti azokat a cégeket, akik termékekkel támogatták a verseny megvalósítását, úgy mint a legjobban teljesítő csapatok ajándékát biztosító Cycle, a hatalmas közönségsikert arató Spájz szörp, a BUNGE, akik a hajóépítéshez járultak hozzá kiselejtezett palackokkal, a tiszafüredi Józsa fűrészüzem, akik évek óta biztosítják a nála selejtként keletkező – a petkalózoknak hasznos –  faanyagot, a Messer Hungarogáz, aki amellett, hogy csapatot indított, szárazjéggel is hozzájárult a hajók megépítéséhez. 

Köszönet a Henkel és az Amsy Jelöléstechnika anyagi támogatásáért.

Végül, de nem utolsósorban a PET Kupa Egyesület köszönetét fejezi ki Tiszafüred város, Tiszaszőlős, Tiszaderzs és Tiszanána települések önkormányzatának önzetlen segítségükért, vendéglátásukért!

A rendezvény főtámogatója az Energiaügyi Minisztérium volt.

Kapcsolódó cikkeink