Több prémiumterméket kell gyártani a sertéságazatban
A sertéságazatban a magas feldolgozottságú, prémium minőségű áru exportálása a cél a nagy tételek helyett – mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára pénteken Gödöllőn sajtótájékoztatón, amely a VM és a Szent István Egyetem (SZIE) szervezésében a sertésstratégia megvalósításáról tartott konferenciasorozathoz kapcsolódott.
Az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár közölte: a kormány 2,6 milliárd forintot biztosított a sertéságazat helyzetét javító halaszthatatlan stratégiai intézkedésekre, mert most már csak gyors és határozott kormányzati lépésekkel lehet segíteni. A problémák között említette, hogy a vágóhidak hatékonysága, technológiai színvonala elmarad a versenytársakétól, a hazai húsipar nehezen tud áremelést érvényesíteni a belföldi piacon, miközben csökken a hazai fogyasztás.
Kardeván Endre hozzátette: a plusz 2,6 milliárd forint mellett számos pályázati lehetőség áll rendelkezésre, és további – részben uniós, részben nemzeti – források nyílnak meg az idén és a következő évben.
A kormány célja, hogy a következő 6-7 évben a sertések száma a gazdaságokban megduplázódjon és elérje a 6 milliót. Az egykor 8 milliós magyar sertésállomány a KSH adatai szerint 2011-12-re 3 millió alá csökkent – emlékeztetett.
Ugyanakkor az ágazatnak lehetősége lenne az export növelésére, amihez mindenképpen emelni kell a létszámot – mutatott rá. A feldolgozó-kapacitás sem megfelelő, ezért az elérhető támogatások részben azt szolgálják majd, hogy a feldolgozó-kapacitást a prémium termékek irányába növekedjen. Megfogalmazása szerint nem a nagy tételek exportálása a cél, hanem hogy minél magasabb feldolgozottságú, magas minőségű árut lehessen kivinni.
A konferenciát köszöntő beszédében Kardeván Endre a legfontosabb feladatok közé sorolta a vágóhidak felújítását. Nagy szükség van korszerű, nagyméretű vágóhidakra és modern feldolgozó üzemekre – jelentette ki. Jelezte: a berendezések beszerzéséhez szükséges forrást nemzeti hatáskörben nyújtott vissza nem térítendő támogatás biztosítja. Az államtitkár az elkészült támogatási rendelettervezetből a kutatás-fejlesztés kiemelt támogatását említette. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >