Több országgal is egyeztetünk sertéspestis ügyben
Ukrajnán kívül több más országgal is egyeztetetés folyt vagy folyik a sertéspestis ügyében – mondta Bognár Lajos országos főállatorvos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Újra lehet szállítani állateledeleket és növényi eredetű takarmányokat Ukrajnába Magyarország afrikai sertéspestissel (ASP) nem érintett területeiről – közölte az Agrárminisztérium hétfőn az MTI-vel.
A főállatorvos az M1-en azt mondta, a kereskedelmi partnerekkel folytatott tárgyalások során az a cél, hogy a korlátozások csak sertéspestissel fertőzött területekre vonatkozzanak.
Tárgyalnak ez ügyben például Japánnal, Szingapúrral, de sikerült már eredményeket elérni Hongkonggal, Grúziával, az Egyesült Államokkal, Új-Zélanddal és Kanadával.
Felidézte, az ország két megyéjében és csak vaddisznóban találtak sertéspestist. Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fordult elő a megbetegedés. Eddig 26 olyan vaddisznótetemet gyűjtöttek be, amelyben megtalálták a kórokozót.
A hatóságok mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a házi sertések megfertőződését.
A betegség egyébként Romániában egyre terjed, már Bihar megyében is jelentettek eseteket, s úgy tűnik a magyar határ mellett már majdnem minden terület fertőzöttnek tekinthető – mondta Bognár Lajos.
A vírus rendkívül fertőző, akár ruházattal is be lehet vinni az állományba, de élelmiszerben is nagyon sokáig aktív marad. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyarország visszanyerte a ragadós száj- és körömfájás betegségtől való mentességét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kéknyelv-betegséget erősített meg a Nébih Somogy vármegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hazánk ellenzi az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >