Több mint tízezer résztvevő volt a 41. Lidl Balaton-átúszáson
A különböző távokon több mint tízezer amatőr és profi sportoló vett részt a szombatról vasárnapra halasztott 41. Lidl Balaton-átúszáson.

Az időjárás végül kedvezett
A szervezők tájékoztatása szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus, 5,2 kilométeres erőpróbát közel 9500 úszó próbálta leküzdeni, akiknek a délnyugati irányból kissé megélénkült szél miatt kialakuló hullámzás nehezítette a dolgát Közép-Európa legnagyobb taván.
Közel ezren vágtak neki a Balatonboglárról induló, majd egy félkört megtéve, oda visszaérkező 2,6 kilométeres távnak, illetve 700 lelkes amatőr SUP-deszkával abszolválta a Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-áthúzást.
„A halasztás ellenére is több, mint tízezren teljesítették a vízben vagy a vízen a 41. Lidl Balaton-átúszás különböző távjait. A vártnál kicsit erősebb reggeli szél ellenére is, a 41. évben is óriási sikert aratott az esemény”
– mondta Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója.
A legnagyobb hazai nyíltvízi úszóeseményre 1071 hazai település mellett 49 országból érkeztek a résztvevők, akik összesen több mint hatmillió forinttal támogatták a Bátor Tábor Alapítványt, a Várva Várt Alapítványt és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát.
Az esemény célba érkezőit mindhárom versenyszámban egyedi éremmel és a szponzoroknak köszönhetően gazdag célcsomaggal várták a szervezők.
Kapcsolódó cikkeink
Komolyan készül a nyárra a Lidl és az Aldi is
A Lidl és az Aldi is nagy nyári ruházati akcióval…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Országszerte több mint 100 Lidl áruház csatlakozik az Élelmiszerbank Adománygyűjtéséhez
A Lidl Magyarország országszerte több mint 100 üzlettel csatlakozik a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május közepétől jöhet a drogériák árcsökkentése: 30 termékkategóriában mérséklődhetnek az árak
Újabb hatósági beavatkozás készül a hazai kiskereskedelemben: a kormány 30…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >