Több mint tizenöt millió forint értékű hamis mosógélt talált a NAV
Több mint tizenötmillió forint értékben foglaltak le hamis mosógélt az M5-ös autópályán egy közúti ellenőrzés során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei – közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
A magyar állampolgár által vezetett magyar rendszámú tehergépjármű fuvarokmányaiból kiderült, hogy a sofőr 4314 darab 4,75 literes kiszerelésű mosógélt szállított Magyarországról egy cseh gazdasági társaság részére.
A pénzügyőrök a jármű rakterének felnyitásakor látták, hogy a szállított mosógél csomagolását egy világmárka logójával látták el, azonban a címkék és a zárókupakok hibásnak, az eredetitől eltérőnek tűntek. A pénzügyőrök ezért szakértőt rendeltek ki, aki megállapította, hogy a szállítmányban található úgynevezett DuoPack kiszerelésű folyékony mosógél termékek a megtévesztésig hasonlítanak egy ismert világmárkára, de hamisítványok.
A szakvélemény alapján a pénzügyőrök a 15 millió forint piaci értéket meghaladó szállítmányt lefoglalták, és az ügyben a NAV pénzügyi nyomozói iparvédelmi jogok megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen eljárást indítottak – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >