Több mint százezren látogattak el a Csabai Kolbászfesztiválra
Több mint százezren látogattak el a Csabai Kolbászfesztiválra, amely idén felülmúlta a várakozásokat: a tavalyinál is több csapat vett részt a kolbászkészítésben, közülük sokan érkeztek a szomszédos országokból, de jöttek távolabbról is – mondta el Hégely Sándor fesztiváligazgató hétfőn az MTI-nek.
Közlése szerint a vasárnap este zárult négynapos rendezvényre az ország minden pontjáról érkeztek vendégek és kolbászkészítők. Kiemelte, hogy a korábbinál jóval több kiállító és vendég jött Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból, valamint Lengyelországból.
Kiemelte, hogy a kolbászkészítő versenyen Thaiföldről, Afrikából és Ausztráliából érkezett csapatok is megmérettettek. Számos közéleti személyiség is részt vett a kolbászgyúró versenyen, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter például Vantara Gyulával, Békéscsaba polgármesterével közösen készítette el a hungarikummá nyilvánított csabai kolbászt.
A szárazkolbászok versenyében a 110 beadott kolbászból a Budai Péter vezette szakmai zsűri a békéscsabai Baczovszky Roland által készített finomságot találta a legjobbnak. A második helyezést Bobály Lajos mezőberényi kolbászmester nyerte el, a harmadikat pedig a békéscsabai Péli István.
A szombati kolbászgyúró versenyen három első helyezést osztott ki a zsűri: a Mokry Sámuel-sátorban versenyzők közül a mezőberényi Balázs Zoltán bizonyult a legjobbnak, a Csabagyöngye-sátorban a szarvasi Varga József készítette el a legjobb friss kolbászt, a sportcsarnokban gyúrók közül a budapesti Szőke László nyerte a versenyt. Vasárnap a híres kolbászkészítők emlékére rendeztek versenyt, a Krajcsó Pál-emlékversenyen az első helyezést egy orosházi csapat nyerte Kovács Imre vezetésével.
A fesztiváligazgató kiemelte, hogy a négy napon át számos kísérőprogram várta az érdeklődőket, az esti koncertek idején a nagysátor minden alkalommal megtelt, 8-10 ezer ember hallgatta az előadókat, énekelt és táncolt a fellépőkkel együtt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >