Több mint száz csapat versenyzett a csülökpörköltfőző versenyen Békéscsabán
Több mint száz bográcsban főtt a csülökpörkölt szombaton Békéscsabán a tizenegyedik alkalommal megrendezett csülökpörköltfőző versenyen.
A megméretésre 106 csapat jelentkezett, négyszáz kilogramm csülökből készítették a pörköltet.
A rendezvényt Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitotta meg, a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé fővédnöke. A zsűri elnöke Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakács volt, a tagok között számos elismert hazai és nemzetközi gasztronómiai szakember mellett részt vett Schorbert Norbert, a Norbi Update International ügyvezetője, a csülökpörköltfőző verseny fővédnöke, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. A zsűritagok között volt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese, Gazsó L. Ferenc is.
A fesztivál kiemelt médiatámogatója 2012-ben az MTVA lett, a fesztiválon vendégként vett részt Böröcz István, a cég vezérigazgatója. Böröcz István az MTI-nek elmondta: a tizenegyedik békéscsabai fesztivál országos jelentőségű rendezvénnyé nőtte ki magát, figyelmet érdemlő fórummá vált, amely a hazai agrárgazdaságról és a magyar földről, a helyi kötődésekről, a tájegység tradicionális ízeiről szól. A rendezvény tartalmának és mondanivalójának országos közvetítése a közmédia számára küldetést jelent és kötelezettséget.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a békéscsabai rendezvényre több tízezer ember látogat el, szép számmal érkeznek a határon túlról is. A fesztivál négy napja a szórakozás és a kikapcsolódás mellett Békés megye megtartó erejéről és jövőjéről is fontos üzenetet küld számunkra. „A napnál is világosabb, hogy a magyar közszolgálati médiának az ilyen ügyeket támogatnia kell a maga erejével és súlyával” – jelentette ki Böröcz István, kiemelve, hogy professzionális fesztiválról van szó, amely nagyon sok szolgáltatást foglal keretbe. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál 2025 – Három nap a bor, a pezsgő és a kultúra jegyében
Szeptember 5–7. között immár 35. alkalommal várja látogatóit a Budafoki…
Tovább olvasom >Idén is megfizethető áron kaphatók a legnépszerűbb termékek a Szent István Napon
2025-ben is gazdag étel- és italkínálat fogadja az érdeklődőket a…
Tovább olvasom >