Mélyponton az euróövezet munkanélküliségi rátája
Csökkent a munkanélküliek száma és több mint nyolcéves mélypontra esett a munkanélküliségi ráta júniusban az euróövezetben, ami arról tanúskodik, hogy Európa gazdasági fellendülése tovább erősödik.
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint az euróövezetben 9,1 százalékra süllyedt a munkanélküliségi ráta júniusban, ami 2009 februárja óta a legalacsonyabb érték. Májusban 9,2 százalékon, tavaly júniusban pedig még 10,1 százalékon állt a mutató.
A 28 tagú Európai Unióban a májusival megegyező 7,7 százalékon maradt munkanélküliségi ráta – ez 2008 decembere óta a legkedvezőbb mutató. Egy évvel korábban, 2016 júniusában 8,6 százalékon állt a munkanélküliségi ráta.
Júniusban 18 millió 725 ezren voltak munka nélkül az EU-ban, ebből 14 millió 718 ezren az euróövezetben.
Az előző hónaphoz képest az unióban 183 ezerrel, az euróövezetben pedig 148 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. Az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban 2 millió 368 ezerrel, az euróövezetben pedig 1 millió 667 ezerrel kevesebb ember volt állás nélkül.
Az Eurostat országonkénti bontású statisztikája márciusig teljes. Belgiumról márciusi, Görögországról és Nagy-Britanniáról áprilisi, Észtországról és Magyarországról májusi az utolsó adat.
Júniusban a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát, 2,9 százalékot Csehországban regisztrálták, majd Németország (3,8 százalék), Málta (4,1 százalék) és Magyarország (májusban 4,3 százalék) következik. A legmagasabb Görögországban volt, 21,7 százalékos (áprilisi adat), illetve Spanyolországban, 17,1 százalékos.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon májusban 198 ezer volt a munkanélküliek száma, szemben az egy évvel korábbi 237 ezerrel, a munkanélküliségi ráta pedig 5,2 százalékról 4,3 százalékra süllyedt egy év alatt.
Az Eurostat összehasonlításul közölte az amerikai adatot is: eszerint az Egyesült Államokban júniusban 4,4 százalékot ért el a munkanélküliségi ráta, míg májusban 4,3 százalékot, tavaly júniusban pedig 4,9 százalékot tett ki. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A vártnál nagyobb GDP-növekedést ért el az euróövezet az első negyedévben
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az első negyedévben az euróövezeti…
Tovább olvasom >Évente 5,8 milliárd forint állatjóléti támogatásban részesülnek a méhészek
Kiemelt pályázati lehetőségekben és csaknem hatmilliárd forint méhállatjóléti támogatásban is…
Tovább olvasom >Az európai élmezőnyben van a magyar foglalkoztatottság
Az Európai Unió élmezőnyében van a magyar munkaerőpiac, foglalkoztatottság terén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >