Több mint negyven program a szekszárdi Pünkösdi Hal- és Vadünnepen
Nyitott pincékkel, több mint negyven előadással, koncerttel, családi programokkal és sok ételkülönlegességgel várja a közönséget a második alkalommal megrendezendő Hal- és Vadünnep pünkösd hétvégéjén Szekszárdon.
A június 2-án kezdődő, négynapos eseményről tartott szerdai szekszárdi sajtótájékoztatón Ács Rezső (Fidesz-KDNP), a város polgármestere elmondta: 43 kulturális programot szerveztek a pünkösdi hétvégére, amikorra a tavalyi húszezres közönség létszámának többszörösét várják. Különlegessége lesz a rendezvénynek, hogy a reformáció 500. évfordulója jegyében vallási programokat, szabadtéri istentiszteletet, áhítatot, templomi koncerteket is rendeznek.
Herrné Szabadi Judit, a Szekszárdi Borvidék Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a nyitott pincék jegyében tizenhat szekszárdi és Szekszárd környéki pince kínálja borait, köztük a 2000-es évek elejének évjáratait. A pincelátogatók ételkülönlegességeket, kecskesajtokat, bikavérben érlelt sajtokat is kóstolhatnak – tette hozzá. A helyszínekre óránként ingyenes autóbuszjáratokat indítanak a Béla király térről, ahol hat pincészet és négy pálinkaház részvételével borudvart is felállítanak.
Keszthelyi Szabolcs, a Vendéglátók Kerekasztala Szekszárdért Egyesület elnöke elmondta: nyolcezer adag étellel készülnek a vendéglátók a fesztiválra, a hagyományos hal- és vadételeken – szarvasgulyáson és -pörköltön, paprikás sült keszegen – túl olyan különlegességeket ígért, mint a harcsaburger és a tortillába csavart ponty.
Farkas János, a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatóhelyettese megemlítette, hogy 13 gyermek- és családi programmal, két színházi előadással, 23 koncerttel, utcabálokkal, néptáncelőadásokkal készülnek a pünkösdi ünnepre. A közismert, népszerű előadók – Demjén Ferenc, Caramel, Schell Judit, Vastag Csaba – mellett a Guca Partyzans Brass Band illetve a Cimbali Band koncertjén balkáni dallamok, a Band Of Streets játékában pedig a New Orelans-i hagyományokat követő utcazene is megszólal majd. A sorozat utolsó napján koncertet ad a szekszárdi származású dzsessz-szaxofonos, Tóth Viktor triója. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Három új menüsorral újít a Michelin-ajánlott szarvasi bisztró
Három új degusztációs menüsorral újult meg a Michelin Guide Bib…
Tovább olvasom >Új szintre emelik a balatoni gasztronómiát: megoldást hozhat a szezonalitásra és a munkaerőhiányra a Balatoni Kulináris Műhely
A térség éttermei, borászatai és szakképző intézményei közösen alakították ki…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >5500 szépségrajongóval telt meg az MVM Dome
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >