Több mint kilencven százalékkal csökkent a légi utasforgalom Ferihegyen
Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztushoz képest, az áruforgalomban viszont alig tapasztalható visszaesés.
A repülőteret üzemeltető Budapest Airport csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint augusztusban közel 400 ezer utas fordult meg a terminálokon. Szeptember egészére vetítve a Budapest Airport 90 százalék feletti visszaesést vár 2019 azonos időszakához viszonyítva.
Több légitársaság már jelezte, hogy a kereslet hirtelen visszaesése miatt a következő hónapban is kevesebb járatot indít, így októberben is 80-90 százalék közötti forgalomvisszaesésre lehet számítani.
A Budapest Airport korábban már lezárta a 2-es terminál több utasforgalmi területét, mostantól pedig a Holiday Lite parkoló sem használható.
Az áruszállításban ugyanakkor alig látszik visszaesés: a január-augusztusi időszakban 84 500 tonna árut kezeltek Ferihegyen, ez alig 3 százalékos csökkenést jelent az előző évihez képest. A forgalom összetétele azonban megváltozott: a hosszútávú járatokkal együtt az alsófedélzeti légiáruszállító kapacitás is eltűnt, elsősorban a dedikált áruszállító járatok szolgálják ki a piaci igényeket: számuk 17 százalékkal nőtt az év első nyolc hónapjában. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >K&H: kopogtat a vakáció, irány a nagyvilág!
A nyári külföldi utazások sok középiskolás számára az első igazi…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >