Több mint kétezer látogató a Macaron Napon
Rendkívül nagy érdeklődés övezte március 20-án a Macaron Napot, a GDF SUEZ főtámogatásának köszönhetően a Bálna Budapest makett teremben. Ez egy nemzetközi nap, mindig március 20-án tartják. Párizsban és New Yorkban van elsősorban hagyománya, ott egyszerűen a cukrászdákban adnak macaron kóstolót, és az aznapi bevételt egységes, jótékonysági célra fordítják. Idén a budapesti Macaron nap tombola bevételének felét az ANAMESA fesztivál kapja.
Több mint kétezren látogattak el tegnap a III. Macaron napra, ahol közel 15.000 színes macaron fogyott el. A legkedveltebb ízek a Sofitel Rákóczi túrósa, a Rózsavölgyi csokoládésa és a Desszert.Neked citromos-bazsalikomos macaronjai voltak. Parádés szerepet kapott a macaron verseny, mint programelem, amelynek keretében minden kiállító és több mint 10 házi macaron készítő (tehát nem cukrászda) macaronjait értékelte az 5 tagú zsűri (Mihályi László mestercukrász-Váci Desszertszalon, Stephane Gerphagnon mestercukrász-La Praline, Harmath Csaba gasztronómiai szakértő, Karai Dávid főszerkesztő- Nosalty.hu, Veszely Gábor – Goodwill National/Csokoládé Akadémia).
A zsűri szigorú ítéletet mondott a versenyre benevezett macaronokról, Harmath Csaba nehezményezte, hogy kevés volt az igazán érdekes, innovatív megoldás néhány kivételtől eltekintve, továbbá hiányolta idén a sós macaronokat a versenyből. Ettől függetlenül elégedettek voltak mind a profi, mind a házi macaron készítők alkotásaival, akik csokoládé és szabadon választott íz kategóriában adhatták be értékelésre macaronjaikat.
Az eredmény pedig a profi cukrászoknál szabadon választott ízkategóriában a következő:
1. Rákóczi túrós íz
Paris Budapest Restaurant and Bar
2. Mascarpone-bazsalikomos íz
Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest
3. Citromos-bazsalikomos
Desszert.Neked
Csokoládés ízkategóriában pedig:
1. Rózsavölgyi Csokoládé
2. Desszert.Neked (málnás csokoládé)
3. Bolka Bonbon
Az amatőr „házicukrászok” közül a két kategória első helyezettje Penczés Gábor lett, az általa készített csokis-barackos-jázminvirágos és egzotikus-gyümölcs-gyömbérrel ízvilág nyűgözte le a zsűrit. Második helyet Pajó Katalin csoki-rozmaring és Szikra Gabriella sós-vajkaramella ízei nyerték. A dobogós harmadik pedig Pesti Attila narancsos-kávés-csokoládés macaronja és Pajó Katalin sós-mogyorósa lett.
A Francia Kamara, a Francia Iskola, macaron ékszerek és kiegészítők, édességek, Zólyom Zsolt parfümjei, macaron készítő szettek és sok-sok macaron színesítette a kínálatot. Az idei, GDF SUEZ Macaron Napon igazi profi baristák által készített kávéhoz lehetett hozzájutni az újlipótvárosi Sarki Fűszeresnek és a Madal Cafénak köszönhetően.
A Macaron Nap szervezői és a résztvevő cukrászdák minden évben kiválasztanak egy szervezetet vagy egy rendezvényt, amit támogatnak, aminek nyilvánosságot adnak. Idén az ANAMESA Találkozó a kedvezményezett. Ez egy különleges nemzetközi, az ifjúságot megszólító rendezvény, amit második alkalommal rendeznek meg a Francia Iskola szervezésében. Célja az elfogadás, a tolerancia, hogy megmutassa a művészet erejét, ha összefog a fogyatékkal élő és az egészséges ember, és alkot. A találkozó időpontja: 2014. április 23-25. A rendezvény fővédnöke Geszti Péter, aki a Macaron Napon kisorsolta a szerencsés fődíjat, egy 2 személyes párizsi repülőjegyet.
A tavaly nagy sikert arató színes macaron párnákat idén is elkapkodták a rajongók.
Több új macaron kiállító is debütált idén a Macaron Napon: először jött el a Bolka Bonbon, akik egyből egy díjat is nyertek a Macaron Versenyen, a Vanilin Cukrászda, a Chocofacture valamint az Árpád híd közelében nemrég nyílt Mad Dog Café.
A rendezvényen gondoltunk a cukor és mesterséges adalékanyagoktól mentes életmódot követő látogatókra is: az ÉletKonyha ((http://www.facebook.com/eletkonyha) 100%-ban egészséges és természetes összetevőkből készült „macaron”okat kínált.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >