Több mint két százalékkal növekedett az EU-ban töltött vendégéjszakák száma
Az Európai Unió (EU) szálláshelyein turisztikai céllal töltött vendégéjszakák száma az előző év adataihoz képest 2,2 százalékkal növekedett 2018-ban, elérte a 3,1 milliárdot. A legnagyobb növekedést Lettországban, Litvániában és Máltán regisztrálták. Magyarországon a növekedés 3,8 százalékos volt – közölte az EU statisztikai hivatala szerdán.
Az Eurostat jelentése szerint az uniós idegenforgalmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma 2009 óta folyamatosan emelkedik, amelyet főként a külföldiek látogatása eredményez.
Mint közölték, a vendégéjszakák száma néhány kivétellel valamennyi uniós tagországban növekedett, legkiemelkedőbben Lettországban (+8,3 százalék), Litvániában (+7,7 százalék), Máltán (6,5 százalék), majd Lengyelországban (5,8 százalék), Romániában (5,5 százalék) és Belgiumban (5,4 százalék). Visszaesést más országok mellett Luxembourgban (-4,3 százalék), Írországban (-1,5 százalék) és Spanyolországban (-0,9 százalék) regisztráltak.
Az adatok szerint főként a belföldi turizmus növelte a vendégéjszakák számát az EU legtöbb tagállamában, az emelkedés e tekintetben 2,3 százalékos volt tavaly a 2017-es adatokhoz képest. A külföldiek látogatásának száma 2 százalékos növekedést mutatott. Az idegenforgalmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák számának belföldi turizmus okozta növekedése leginkább Cipruson (+10.6 százalék), Máltán (+8,6 százalék) és Horvátországban (+8,4 százalék) volt jelentős. Ez alól mások mellett Görögország (-7,3 százalék) és Luxemburg (-4,5 százalék) jelentett kivételt. A külföldi látogatók száma 2018-ban leginkább Lettországban (+10,1 százalék), Belgiumban (+8,9 százalék) és Litvániában (+8 százalék) emelkedett.
A jelentés szerint Magyarországon mintegy 32,8 millió vendégéjszakát regisztráltak tavaly. A magyar adatok az előző évhez képest 3,8 százalékos növekedést mutatnak.
Noha a Magyarországra érkező külföldi látogatók száma, amely tavaly 2,7 százalékkal nőtt, elmarad a belföldi látogatók 4,9 százalékos növekedésétől, a szállások legtöbbjét, 15,3 milliót külföldiek, 17,5 milliót magyarok foglalták – közölte az EU statisztikai hivatala. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >Északra költözik a nyár: ugrásszerűen nő a skandináv turizmus
A nyári hőség és a klímaváltozás hatására egyre több európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >