Több mint húszezren látogattak el az Uniós Fejlesztések Nyílt Napjára

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 04. 01. 11:00

Több mint húszezren látogattak el országszerte az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja elnevezésű programsorozat keretében megrendezett kulturális, szabadidős és tudományos beruházások helyszíneire – közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

EU
Március négy hétvégéjén Magyarország 7 régiójában több mint 50 projektet tekintettek meg az érdeklődők, többek között a Bikali Élménybirtokot, az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területet, a Mohácsi emlékhelyet, Bakonybélen a Pannon Csillagdát, valamint részt vettek a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum Makrovilág hétvégéjén – olvasható a közleményben.

Emellett sokan ellátogattak a Nyíregyházi Állatparkba, a LEGO Palotába, a visegrádi történelmi játszóparkba, valamint a szegedi Vadasparkba. Az érdeklődők kedvezményes áron vehették igénybe a Bogácsi Termálfürdőt, a mezőkövesdi Zsóry-, a nagykátai- és a makói Hagymatikum gyógyfürdőt.
A közlemény kitér arra, hogy az Európai Unióból érkező támogatási forrásokból az elmúlt hét évben több mint hatvanháromezer fejlesztés valósult meg, közülük számos projekt színfalai mögé tekinthettek be idén is az érdeklődők.

A közlemény szerint 2007 és 2013 között a Magyarország rendelkezésére álló 8200 milliárd forint uniós támogatást a kormány 110 százalékban lekötötte, és több mint kétharmadát már kifizette a pályázóknak.

A márciusban lezajlott programsorozat célja az volt, hogy a lakosság számára is egyre láthatóbbá, kézzelfoghatóbbá váljanak az uniós fejlesztések gazdaságra, környezetre és a mindennapokra gyakorolt pozitív hatásai – írták a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink