Több mint hatvan program, negyven borászat a szekszárdi szüreti napokon
Több mint hatvan program, népzenei és könnyűzenei koncert, népművészeti kiállítás, borszeminárium, valamint negyven borászat várja a közönséget az idei Szekszárdi Szüreti Napokon, amelyet szeptember 15-től 18-ig rendeznek meg a tolnai megyeszékhelyen.
A fesztivál sajtótájékoztatóján Ács Rezső, a város polgármestere elmondta: négynaposra bővül a programsorozat, amely így jövő hét csütörtökön kezdődik a Béla király téren. A szüreti napokat szeptember 16-án, pénteken a rendezvény fővédnöke, Simicskó István honvédelmi miniszter nyitja meg.
A leglátványosabb eseményen, a szombati szüreti felvonuláson várhatóan 50 hagyományőrző csoport – köztük vendégként a Jajcei Városi Néptáncegyüttes -, civil szerezet, borrend tagjai vesznek részt, mintegy kétezren. A négy nap alatt 55-60 ezer embert várnak a szüreti napokra – tette hozzá a polgármester.
Halmai-Nagy Róbert, a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója beszámolt arról, hogy a szekszárdi fesztiválon tartja új lemezét bemutató koncertkörútjának első állomását az Omega, és fellép a húszéves Hooligans együttes is. A könnyűzenei előadók között lesz ByeAlex és a Slepp, a 30Y, Ferenczi György és a Rackajam, Rudán Joe akusztikus koncertet, Szalóki Ági gyermekkoncertet ad, valamint színpadra lép a Cimbaliband, illetve Zsikó Zoltán zenekara. A szüreti program része többek között az I. Kortárs Népművészeti Triennálé, amely szombaton nyílik a kulturális központban.
A borudvar ezúttal is a Béla király téren várja a közönséget, ahol idén negyvenkét kiállító, köztük két pálinkaház kínálja borait, párlatait – mondta Herrné Szabadi Judit, a Szekszárdi Borvidék Nonprofit Kft. igazgatója. A jövő heti programon a szomszédos tolnai borvidék három pincéje is jelen lesz elsősorban fehér borokkal, a szekszárdi résztvevők között pedig több kisebb pince és fiatal borász első ízben jelenik majd meg. A kínálatban lesznek új rozé borok, emellett hangsúlyosan szerepelnek az itallapokon a borvidék jellegzetes fajtái, a kékfrankos, kadarka és bikavér – tette hozzá.
Kapcsolódó cikkeink
Vesztergombi Ferenc kapta idén a Magyar Bor Akadémia Életmű Díját
A szőlő és a bor nemcsak több százezer embernek ad…
Tovább olvasom >Bor ellen kampányol, miközben a borágazatot képviseli? Wáberer György kihívása botrányt kavart
Jelentős felháborodást váltott ki a hazai borászok körében Wáberer György…
Tovább olvasom >Tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
Tavaly összesen 1,7 millió hektoliter, átlagosan fejenként 17,1 liter bort…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >