Több mint füstölgés
A vendéglátóhelyi dohányzás teljes tiltásának európai rémképe néha mindkét oldalt, a füstmentesség követelőit és ellenzőit is szélsőséges megnyilvánulásokra készteti. Nagy-Britannia legnagyobb vendéglátó-ipari lapjának, a Publicannek az online változatában az egyik ismert szakíró, Pete Robinson a németek jóval ésszerűbb tiltásrendszerét óriási poénnak nevezte – szerinte a német sörözőlátogatók joggal nevetnek a „politikai korrektség” hiányából adódó brit törvényeken.
Idézi Christian Wulffot, Alsó-Szászország miniszterelnökét: „Érvényt kell szerezni a szabályoknak ott, ahol az emberek rá vannak kényszerítve, hogy megjelenjenek: munkahelyek, iskolák, vasútállomások és hasonlók. Ám ahol az emberek önszántukból jelennek meg, ott konszenzust kell találni az ügyben!” Robinson állítja, a németek ellenállásának egyik fő oka, hogy élénken él bennük a történelem: a modern dohányzástilalom atyja Adolf Hitler volt, akinek aktivistái segítségével sikerült betiltani a dohányzást irodákban, közlekedési eszközökön, kollégiumokban, munkahelyeken, valamint sok étteremben és bárban is.
Itthon a vita még nem fajult el túlságosan – messze még 2009, a teljes tiltás tervezett időpontja –, de a vitázó felek semmilyen részkérdésben nincsenek összhangban. Sokak szerint viszont az egészségügyi statisztikák adatai nálunk is manipuláltak, hatásvadászok, és a legnagyobb baj, hogy ellenőrizhetetlenek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A irodai szemeteskosarak apoteózisa – A nap videója
Láttunk már olyan automata szemeteseket – bár nem ilyen szellemes…
Tovább olvasom >Ha egy ajtó bezárul, valahol kinyílik egy másik – A nap képe
Idén ezt a fotót választottuk az évi egyetlen nem FMCG-kapcsolatú…
Tovább olvasom >