Több mint félmillió forintot adtak egy japán dinnyéért
A korábbi rekordár harmadért, vagyis 220 ezer jenért (626 ezer forintért) kelt el egy Densuke dinnye a szezonnyitó dinnyeárverésen Japánban. Az árverésen 71 dinnyét adtak el – olvasható az origo-n.
A Hokkaidó szigetén tartott tradicionális éves nyitóárverésen tavaly még jóval drágábban kelt el a sötétzöld héjú, különleges gyümölcs.
A Toma város jelképének számító gyümölcs egyikéért az előző évi árverésen fizették az eddigi legmagasabb összeget, 750 ezer jent (2,1 millió forintot).
Az Asahikavában lévő halpiac szóvivője elmondta, hogy várható volt az ár csökkenése a járvány miatt.
Hasonlóan járt a szintén nagyon híres Yubari dinnye is, melynek 2 példánya „csak” 348 ezer forintnak megfelelő jenért kelt el.
Az aukciók minden évben a nemes gyümölcsökkel való kereskedelem szezonjának ünnepélyes kezdetét jelzik.
A dinnyék Hokkaido büszkeségei, kiválasztott földművesek termelik.
Magas áruk elsősorban a kereskedőket dicséri, az indító árverések ugyanis elsősorban PR-akciók, a sajtó figyelmének felkeltését célozzák meg. Az itt elkelt dinnyéket főként éttermek vásárolják meg. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Olcsóbb lett a görögdinnye Lengyelországban – magyar import is nyomja az árakat
Lényegesen olcsóbban lehet görögdinnyéhez jutni Lengyelországban, mint tavaly ilyenkor. A…
Tovább olvasom >Botrányba fulladt a japán McDonald’s akciója – ételpazarlás kísérte a rohamot
Bontatlan hamburgerek és kiöntött sült burgonyák maradtak annak az akciónak…
Tovább olvasom >Rekordhőség Japánban: veszélyben a rizstermés
Minden eddiginél magasabb hőmérsékletet mértek Japánban: a Tokió közelében fekvő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új könnyítések a fenntarthatósági jelentésben
2025. július 11-én az Európai Bizottság elfogadta a fenntarthatósági jelentéstételi…
Tovább olvasom >Egészséges választás, gazdagabb ízek – Ünnepeld az új kenyeret bio- és ősgabona lisztekkel!
Augusztusban hagyományosan az új gabonából sütött kenyeret ünnepeljük, az Ökológiai…
Tovább olvasom >Jóval kevesebb cégnek kell majd fenntarthatósági kérdésekre válaszolnia
Bár július 1-től a minimum ESG-kérdéssorra vonatkozó elvárásban egyre több…
Tovább olvasom >