Több mint félmilliárd forintból korszerűsítik a szabadstrandot és környékét Tiszafüreden
Több mint félmilliárd forintból korszerűsítik a szabadstrandot és környékét a Tisza-tó fővárosának nevezett Tiszafüreden, a tervek szerint a beruházás idén őszre elkészül – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település alpolgármestere hétfőn az MTI-vel.
Virág Tibor kiemelte: a fejlesztésektől függetlenül a szabadstrand üzemel, várják a látogatókat. Hozzátette: a három projektből egy már megvalósult. A Magyar Turisztikai Ügynökség 100 millió forintos támogatásának köszönhetően moduláris stégrendszerrel, multifunkciós sportpályával, fitneszparkkal bővült a szabadstrand, ahol két motoros mentőcsónak is üzemel – közölte.
A Terület-és településfejlesztési operatív program (Top) pályázatán nyert 400 millió forintból folyamatban levő egyéb fejlesztések a tervek szerint őszre készülnek el. Ebből a forrásból fogadóépületet építenek, ahol öltözők, mosdók, baba-mama szoba, elsősegélynyújtó hely és értékmegőrző lesz majd. Emellett homokfoci – és strandröplabda aréna épül lelátóval, ehhez is tartozik majd egy épület öltözővel, vizesblokkokkal és napozóterasszal. Továbbá a szabadstrandi büfék elé egységes, fedett teraszrendszer épül, valamint játszóteret alakítanak ki és parkosítanak is.
A harmadik, a Magyar Turisztikai Ügynökség 15 millió forintos támogatásából megvalósuló projekt során kizárólag gyermekes családok számára fenntartott mosdót, öltözőkabinokat alakítanak ki – tájékoztatott.
Iden Tiszafüreden kívül még négy Tisza-tavi településen – Abádszalókon, Kiskörén, Sarudon valamint Tiszanánán – vannak folyamatban strandfejlesztések. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >