Több mint félezer csapost képzett a Dreher a nyáron
Összesen 83 településen, főleg a Balaton környékén és a fővárosban tartottak oktatást a Dreher csapolómesterei a Csapolt Minőség Program 2021-es szakaszának nyári időszakában.

A csapolt sör élvezeti értékét a csapolás tecnikája is befolyásolja
A sör minőségén túl a csapolás hangulatára, az elkészítés folyamatának legapróbb részleteire, a csapolt pohár látványára, esztétikájára is hangsúlyt fektető kezdeményezés révén már 550 vendéglátóhelyi alkalmazott emelte magasabb szintre csapolási tudományát és vált jóval elkötelezettebbé a minőségi sörcsapolás iránt.
Augusztus közepéig már több mint 250 magyarországi vendéglátóhelyen kaptak célzott oktatást az ott dolgozók, hogy elsajátíthassák a Dreher, a Kozel és a Pilsner Urquell csapolásának művészetét. A csapos szakértelmére és felkészültségére alapozó, a minőségi sörélményt előtérbe helyező, a világjárvány okozta leállás után újra elindított Csapolt Minőség Program összesen 83 települést ért el eddig. Ezek jó része az idegenforgalmi szempontból kiemeltnek számító balatoni régióban található, benne van a főváros is, és számos partner tevékenykedik kisebb községekben.
Ezzel összesen már 550-en végezték el azt a képzést, amelynek révén a frissen csapolt sör íze mellett annak felszolgálása, esztétikuma, az elkészítés különleges, ünnepélyes atmoszférája is szerves részévé válik a fogyasztói élménynek. „Egyre nagyobb nyitottságot tapasztalunk a 2017-ben elrajtolt, a sörözést minőségi élménnyé formáló kezdeményezés iránt, így nemcsak a képzésben részesülők táborának dinamikus szélesítése a célunk, hanem a minőségi sörcsapolás melletti elkötelezettség mélyítése is” – szögezte le Molnár Szabina, a Dreher Sörgyárak országos trade marketing vezetője.
A Dreher Sörgyárak csapolómestereinek tudását továbbadó program elméleti és gyakorlati oktatásból áll, miközben olyan technikai részletekbe is beavatják a résztvevőket, mint például a berendezések megfelelő karbantartása, tisztítása stb. „A Csapolt Minőség Program további előnye a folyamatosság: partnereink minden évben megkaphatják a szükséges oktatást a legmagasabb minőségi elvárásoknak megfelelő sörkezelésről” – tette hozzá Molnár Szabina. A szakember szerint a kezdeményezés a fogyasztókat is tudatosabbá teszi.
Kapcsolódó cikkeink
Funkcionális alkoholmentes sört mutatott be a Dreher
Speciális összetétellel rendelkező, szénhidrát-elektrolit oldatokkal készülő alkoholmentes sört vezet be…
Tovább olvasom >Új kommunikációs platformmal indítja a sörszezont a Dreher
Új vizuális arculatot, csomagolást és kommunikációs platformot kapott a Dreher…
Tovább olvasom >NIQ: Nem hátba veregetésre, mentorfigurákra van szüksége a fiataloknak
Egy átlagos magyar felnőtt a családján és a munkahelyén kívül…
Tovább olvasom >További cikkeink
Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Otthon főz a magyar fiatal – nem trendi a gyorsétterem
A magyar fiatalok többsége ritkán vagy egyáltalán nem jár gyorsétterembe,…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >