Több mint fél évszázada a hazai élelmiszeripar élvonalában
Az élelmiszeripar jövőjét azok a fiatal szakemberek formálják, akik tisztelik a hagyományokat, és bátran élnek az új technológiák nyújtotta lehetőségekkel – jelentette ki Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet diplomaátadó ünnepségén, Budapesten.
Tállai András hangsúlyozta, az élelmiszerbiztonság és az élelmiszer-minőség elsődlegesen az agráriumhoz tartozó területek, emellett kiemelt jelentőséggel bírnak a gazdaság működése, a környezetvédelem, valamint a társadalmi jólét szempontjából is. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a MATE végzősei több szektorban is jelentős szerepet tölthetnek be az élelmiszeriparban és a kapcsolódó területeken. Példaként a precíziós mezőgazdaságot, az agrotechnológiák fejlesztését említette.
Tállai András arról is szólt, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi Intézetének hallgatói évről évre aktív szerepet vállalnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tevékenységében. Idén 14 hallgató csatlakozott szakmai gyakorlatra a hivatalhoz, közülük nyolcan az intézetből érkeztek.
Emlékeztetett arra, hogy az Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet az iparág egyik olyan vezető hazai tudásközpontja, ami az egész ellátási lánchoz kötődően oktatási és kutatási tevékenységet lát el. Ez az ország egyetlen olyan felsőoktatási képzőhelye, amelynek képzési rendszere átfogja az élelmiszermérnök képzés teljes körét és önálló doktori programmal is rendelkezik- tette hozzá. Az élelmiszeripar szakember-utánpótlást biztosítva eddig több mint 11 ezren kapták meg diplomájukat az elmúlt 53 év alatt.
Kapcsolódó cikkeink
Gombatermesztési hulladékot hasznosít egy új magyar fejlesztés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AMC: több mint 80 ezer látogatót fogadott az idei OMÉK
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kukoricapiac: gyenge termés, növekvő bizonytalanság, átrendeződő import
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Rossmann újabb elismerésekkel tért haza az Év Kereskedője és a Fenntarthatóság Szimbóluma versenyekről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kissé javult az üzleti hangulat szeptemberben az euróövezetben és az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >