Több mint egymillió turista kereste fel idén Kárpátalját
Több mint egymillió, főleg belföldi turista fordult meg idén Kárpátalján, míg a külföldiek közül elsősorban a cseheket, lengyeleket és románokat vonzotta az ukrajnai régió – tájékoztatott kedden a Kárpátalja megyei gazdaságfejlesztési és kereskedelmi főosztály.
A hivatal közleménye szerint az ukrajnai megyében a legnagyobb problémát a turisták számára továbbra is az alacsony színvonalú közlekedés és az utak „szörnyű állapota” jelenti. Denisz Man főosztályvezető jelezte, a megye erdészeti és vadgazdaságai az autóutak mentén megállóhelyeket alakítottak ki, ahol a turisták megpihenhetnek. Azt is közölte, hogy az idén idegenforgalmi szempontból fontos utak kapnak új burkolatot a hegyvidéki Perecsenyi, Szolyvai és Rahói járásokban. A tisztségviselő szerint a Kárpátaljára látogató turisták körében a gyógy- és termálfürdők, sóbarlangok és a természetes látnivalók a legnépszerűbbek.
Idegenforgalmi szakemberek szerint az utóbbi időben a Kárpátaljára látogatók körében növekszik az igény a turizmus aktív formái és az ökológiai turizmus iránt. Népszerűek az Ukrán-Kárpátok Hoverla- és Petrosz-hegycsúcsaira szervezett gyalogtúrák. Rendkívül nagy az idegenforgalmi vonzerejük a hegyvidéki természetvédelmi területeknek és a Kárpátok őserdeinek.
Évről évre bővül Kárpátalján a fesztiválturizmus is, mind több vendég vesz részt a megyében az év egészében szervezett tematikus rendezvényeken. A közel hároméves visszaesés után idén ugyancsak növekedésnek indult a Magyarországról Kárpátaljára látogató turisták száma. (Varga Béla, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >