Több mint egymilliárdból újult meg a Pólus Center
Az 1996-ban épített Pólus Centert több mint egymilliárd forintból újította fel a legnagyobb tulajdonos, a CBRE Global Investors – mondta Gijs Klomp, a társaság akvizíciós igazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Kifejtette, a Pólus első generációs bevásárló központ, míg a piac már a negyedik generációnál jár, ezért kellett felújítani.
A Pólus társasházi formában működik, legnagyobb tulajdonosa, 73 százalékkal, a CBRE Investors, de a bérlők is társtulajdonosok, így a felújítási döntés együtt született. Sok bérlő a saját üzletét is felújította – tette hozzá az akvizíciós igazgató.
A Pólus építtetője a Trigránit volt, amely társaság azóta a régióban több bevásárlóközpontot épített ezen a néven. Tőle vette meg a bevásárló központot 2005-ben az ING Reim, majd a CBRE lett a következő fő tulajdonos.
Az épület 62 ezer négyzetméteres, ebből a kiadható terület 44 500 négyzetméter, a kihasználtság jelenleg 92 százalékos. A kiadatlan 8 százalék többségére is van már bérlő, mivel vagy a már bent lévő szomszéd bővül, vagy pedig kívülről jön kisebb társaság. A területen 240 üzlet található.
Gijs Klomp elmondta, hogy a felújítás este 10 és hajnali 4 óra között zajlott. Részben kicserélték a homlokzati burkolatot, teljesen a padlót, a folyosókat újra bútorozták és felújították a mosdókat is.
Arra a kérdésre, hogy mi a negyedik generációs üzletközpont jellemzője, az akvizíciós igazgató így válaszolt: kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a korábbi generációs központoké, továbbá nem elkülönülten működik, hanem folyamatos kapcsolatban áll a környezetével. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >