Több mint egy évtizede először csökkentek a fogyasztói árak Kínában novemberben
Több mint egy évtizede először csökkentek a fogyasztói árak Kínában novemberben, miközben a termelői árak visszaesése az elmúlt nyolc hónap legenyhébb ütemére mérséklődött.
A kínai statisztikai hivatal szerdán közzétett adatai szerint a fogyasztói árak 0,5 százalékkal mérséklődtek novemberben 2019 azonos időszakához képest. A fogyasztói árak csökkenésére több mint 11 éve nem volt példa Kínában, ilyet utoljára 2009 októberben regisztráltak, amikor az árindex szintén 0,5 százalékkal esett vissza. Elemzők ezzel szemben 0,8 százalékos emelkedést jeleztek előre az októberi 0,5 százalékos bővülés után, ami szintén 11 éve a legenyhébb adat volt.
Havi összevetésben a fogyasztói árak 0,6 százalékkal estek vissza októberről novemberre, az év elő tizenegy hónapját tekintve pedig 2,7 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához képest. A kínai kormányzat 3,5 százalékos fogyasztói áremelkedést tűzött ki idénre.
Tung Li-csüen, a statisztikai hivatal szakértője az adatokhoz mellékelt közleményben rámutatott: a fogyasztói árindex novemberi alakulását elsősorban az élelmiszerek árának múlt havi, éves bázison számított, 2,2 százalékos zsugorodása befolyásolta. Az élelmiszerek fogyasztói árindexének az év korábbi szakaszában megfigyelt emelkedése ugyan már októberre jelentősen mérséklődött, ám még akkor is 2,0 százalékos növekedést regisztráltak éves összehasonlításban. Az élelmiszerárak csökkenésében kulcsszerepe volt a javuló sertéshúsellátásnak, amelynek köszönhetően a disznóhús ára 12,5 százalékkal esett novemberben a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az élelmiszerek árát az elmúlt közel két évben elsősorban az ország sertésállományát megtizedelő afrikai sertéspestis járvány miatt megemelkedett disznóhús ára húzta felfelé. Jelentős mértékű csökkenést figyeltek meg novemberben ezen kívül a tojás, a csirke- és a kacsahús árában is.
A termelői árak éves bázison 1,5 százalékkal estek vissza, ami a zsugorodás ütemének enyhülésére utal az előző két hónapban közölt 2,1 százalékos árcsökkenéshez képest. Elemzők az árindex 1,8 százalékos visszaesésére számítottak.
Havi összevetésben a termelői árak 0,5 százalékos emelkedést mutattak, míg az év első tizenegy hónapjában 2,0 százalékkal csúsztak vissza 2019 azonos időszakához képest.
Az élelmiszerek és energiaforrások árát nem tartalmazó maginfláció novemberben is megtartotta az októberben regisztrált, 0,5 százalékos növekedési ütemet.
A kínai gazdasági adatok az elmúlt időszakban a járvány utáni helyreállásról árulkodtak, jóllehet kiolvashatóak bizonyos, a pandémia elhúzódó gazdasági hatásaira utaló egyenetlenségek. A hétfőn közzétett, novemberi külkereskedelmi adatok alapján a kínai export az előrejelzéseket messze meghaladva, az elmúlt közel három év leggyorsabb ütemében bővült. A feldolgozóipar és a szolgáltató szektor teljesítménye pedig a hivatalos és privát felmérések szerint is lendületesen növekszik. A Világbank előrejelzése szerint a kínai gazdaság az idén 2 százalékos növekedést érhet el, míg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Kína a G20-as országcsoport egyetlen, gazdasági növekedést elérő országa lehet az idén. Az IMF októberben 1,9 százalékra növelte előrejelzését a kínai GDP idei növekedésére vonatkozóan, 2021-re pedig 8,2 százalékos bővülést valószínűsít. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6, a májusit 0,1 százalékkal haladták meg
2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >Vámmentességet kapott több francia konyakmárka Kínában, de nem mindenki örül
Szombattól életbe lépett Kínában az Európai Unióból származó brandy-importra kivetett,…
Tovább olvasom >Kína dömpingellenes intézkedéseket vezet be az unióból importált borpárlatokra
A kínai kereskedelmi minisztérium pénteken dömpingellenes intézkedéseket jelentett be az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >