Több mint 7 százalékkal nőtt a Budapest Airport utasforgalma az első fél évben
Több mint 7 százalékkal nőtt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az első fél évben az előző év azonos időszakához képest, az áruforgalom a nemzetközi trendekkel összhangban elmaradt a tavalyi volumentől – derül ki a CAPA légiközlekedési tanácsadó honlapján közzétett adatokból.
A Budapest Airport által kezelt repülőtéren júniusban 9,1 százalékkal 1,5 millióra emelkedett az érkező és induló utasok száma, ezzel az első féléves utasforgalom 7,3 millióra emelkedett, 7,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bővülés üteme a Budapest Airport várakozásainak megfelelően jelentősen elmarad az egy évvel korábbihoz képest, akkor 17 százalékkal nőtt az első fél éves utasforgalom.
A CAPA által ismertetett adatok szerint júniusban 15,5 százalékkal 10,7 ezer tonnára csökkent a kezelt légi áru mennyisége. Az első fél évben a Liszt Ferenc-repülőtéren 65,7 ezer tonna árut kezeltek, 7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A folyamat megfelel a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által közölt elemzésnek, amely a légi áruszállítási üzletág 3,4 százalékos átlagos globális csökkenését mutatta ki.
Tavaly rekord mennyiségű, 14,8 millió utas fordult meg a budapesti repülőtéren, 13,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csődbe ment a Play: újabb izlandi fapados bukott el
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Turizmus 15 év múlva
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növekvő vendégforgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Túl a kenyéren – Globális frontvonalak az alapélelmiszer-piacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pink kürtőskalácsokkal és desszertekkel nyit a 12. Kürtőskalács Fesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisüzemi söreink
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >