Több mint 56 millió eurót fektetett be Bulgáriában a Billa idén
110 millió levát (56 millió eurót) fordított bolgár piaci jelenlétének erősítésére a Billa 2024 eleje óta.
Az összegből a kereskedő közel 60 millió levát (31 millió eurót) a bolthálózat bővítésére és felújítására, további 50 millió levát (25 millió eurót) egy új logisztikai központ létrehozására költött.
Ennek eredményeképpen a Billa Bulgária jelenleg 161 üzlettel rendelkezik az ország 50 városában és ezzel az üzletek száma alapján az ország legnagyobb kiskereskedelmi hálózatává nőtt. A REWE Csoporthoz tartozó lánc közel 5300 alkalmazottat foglalkoztat.
2024 első tíz hónapjában a Billa Bulgária 6,6%-os éves forgalomnövekedést ért el, míg vásárlói bázisa 4,5%-kal bővült. A vállalat 2021-22 óta stabil, körülbelül 20%-os piaci részesedéssel rendelkezik, és az év végéig még négy új üzletet nyit, köztük Teteven városában, valamint Plevenben és Burgaszban.
A Billa igyekszik az árakat stabilan tartani, amit deflációs intézkedésekkel támogat. Ennek következtében 2024 októberében 0,72%-kal csökkentek az árak, különösen az alapvető élelmiszerek (-5,8%), a konzervek (-4,46%), valamint a húsok és csemegeáruk (-3,44%) esetében.
2025-ben a Billa több mint 60 millió levát (31 millió eurót) tervez 13 új üzlet megnyitására és meglévő boltok felújítására, valamint a sztara zagorai logisztikai központ befejezésére fordítani.
ESM
Kapcsolódó cikkeink
Hárommilliárd eurót fektet Penny romániaia terjeszkedésébe a REWE
A német REWE csoport tízéves, hárommilliárd eurós beruházási tervet jelentett…
Tovább olvasom >A frankfurti repülőtéren nyitott kassza nélküli üzletet a Lekkerland
Megnyitotta a REWE Csoporthoz tartozó Lekkerland Németország első kassza nélküli…
Tovább olvasom >Állami szupermarketláncot hoz létre Bulgária
Bulgária parlamenti költségvetési bizottsága jóváhagyta egy állami tulajdonú szupermarketlánc létrehozását,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >