Több mint 50 programmal várják az érdeklődőket Budapesten a turisztikai nyílt napon
Több mint 50 programmal várják az érdeklődőket szerdán Budapesten a turisztikai nyílt napon, amelyet a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ (BFTK) már második éve szervezett meg – mondta Pap Mária, a BFTK turisztikai divízió vezetője az M1 aktuális csatornán.
A rendezvényre előzetesen regisztrálni kellett, a programok már mind beteltek – tette hozzá.
Az érdeklődők a nyílt napon olyan programok közül választhatnak, mint a dunai hajózás, tematikus városnézések, illetve gyárlátogatás.
Pap Mária közölte: a BFTK a rendezvényt egyebek mellett azért hozta létre, hogy tudatosítsa a magyar lakosságban, turisztikailag miért fontos Budapest, valamint a belföldi turizmus élénkítése miatt.
Szólt arról is, hogy a BFTK máskor is, például majd februárban az idegenvezetők világnapján szervez hasonló megmozdulásokat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Előfizetéses szolgáltatását szünteti meg a Ryanair
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Javuló konjunktúra a turizmusban – stabilizálódik a szolgáltatói bizalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Balaton-szövetség: a rövid időre a Balatonhoz látogatók komplex élményeket keresnek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
NGM: októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Balaton sütije
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az önmagát lehúzó okos WC – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
