Több mint 400 millió forintos turisztikai fejlesztések indulnak Mezőtúron
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert, több mint 400 millió forintból kezdődnek turisztikai fejlesztések Mezőtúron; egyebek mellett interaktív helytörténeti kiállítással, megújuló kovácsműhellyel, városnéző kisvonattal bővül a település kínálata – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel.
Herczeg Zsolt (Fidesz-KDNP), a tervek szerint 2020 nyár végére lezáruló projekt céljának nevezte a lakosság számára is elérhető, emellett a helyi hagyományok és kulturális örökség bemutatásán alapuló, komplex turisztikai attrakciót létrehozó programkínálat létrehozását. A fejlesztések több helyszínt is érintenek.
Megújul és látogathatóvá válik a nagyközönség számára az 1928-ban épült, helyi védettség alatt álló városháza tornya, amely kilátóként is funkcionál majd – tájékoztatott. Szintén a városháza épületében alakítanak ki egy Hortobágy-Berettyóra néző teraszos kávézót, a padlásterében pedig interaktív helytörténeti kiállítást.
A projekt keretében megújul egy kovácsműhely, és egy városnéző kisvonatot is vásárol az önkormányzat, emellett eszközöket szereznek be a kézművesházba és a többfunkciós kulturális központba – sorolta Herczeg Zsolt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az MKIK
Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK)…
Tovább olvasom >Visit Hungary: átlépte az ötmilliós vendégszámot, és továbbra is dübörög a magyar turizmus
Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >