Több mint 4 millió forint gyűlt össze az OMV töltőállomásokon a Máltai játszóbuszok üzemeltetésére
Összesen 2,04 millió forint adomány jött össze az OMV töltőállomásain az év utolsó két hónapjában, amelyet a vállalat ugyanekkora összeggel egészít ki, így a társaság végül 4,08 millió forintot utal át a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak.
A cég novemberben és decemberben tartotta karitatív kampányát, amely keretében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára gyűjtöttek forrásokat. Az akció során az ország 194 töltőállomáson vásárolhattak az autósok 200 és 500 forintos Máltai adománykártyákat, amelyekből befolyt összeget duplázta meg az OMV Hungária.
Az összegyűlt pénzt a karitatív szervezet a Máltai játszóbuszok üzemeltetésére fordíthatja, amelyek 2011 nyara óta járják az országot. Segítségükkel tavaly több mint 500 településen sikerült mosolyt csalni gyermekek arcára. A Szeretetszolgálat nyolc járműve elszegényedett településeken élő gyerekeknek viszi házhoz a játék örömét. Az ugráló várral, ügyességi és közösségi játékokkal érkező buszokat kicsik és nagyok is egyaránt izgalommal várják, hiszen az érintett kistelepüléseken nincsenek közösségi helyszínek, a legtöbb helyen még egy játszóteret sem találnak a gyerekek. A Szeretetszolgálat buszain dolgozó munkatársak a helyi adottságoktól és a körülményektől függően tartanak szabadtéri, vagy fedett helyszínekre való programokat, amelyekbe igény szerint akár a felnőttek is bekapcsolódhatnak.
A Máltai adománykártyák hatására az OMV pécsi töltőállomásain dolgozó munkatársak saját, önálló akciót is indítottak. Mások által már nem használt, de még kiváló állapotú ruhadarabok gyűjtésébe kezdtek. A Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezetén keresztül olyan rászoruló családoknak és gyerekeknek szántják az összegyűlt csomagokat, akiknek a ruházkodás az átlagosnál is nagyobb nehézséget jelent.
„Igazán jóleső érzés, hogy segíthettünk a Máltai Szeretetszolgálatnak, s az adománnyal számos hátrányos helyzetű gyermek számára emlékezetes órákat tudunk biztosítani. Az pedig külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy ennyire érzékeny és segítőkész kollégáink vannak, akik az adománykártyák hatására maguk is akcióba kezdtek, ezzel is segítve rászorulóknak” – mondta a kampány kapcsán Kováts Botond, az OMV marketing menedzsere.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat adománykártyái 2020-ban is elérhetőek az OMV töltőállomásain.
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 50 ezer darab csokoládét, játékot és írószert gyűjtött a Mátrix Közhasznú Alapítvány
Csaknem 50 ezer darab csokoládét, játékot és írószert gyűjtött a…
Tovább olvasom >Több mint 223 tonna élelmiszerrel segít nehéz sorsú embereknek az idei Adni Öröm! karácsonyi adománygyűjtő akció
Több mint 26 ezer csomag jut nehéz sorsú emberekhez karácsony…
Tovább olvasom >Baptista Szeretetszolgálat: 24 millió forintnyi adományt kapnak rászoruló családok a Lidl segítségével
A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt kapnak…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >