Több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott a MATE
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete (AKI) több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott – közölte az intézmény az MTI-vel.
A februárban kezdődő RhiSorgh4Health – Cirok mikrobiom projekt 2029 elején érhet véget, az ehhez szükséges támogatást a HU-RIZONT Nemzetközi Kiválósági Kutatási Együttműködési Programja biztosította. A megvalósításban az egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete (ÉTTI), valamint Környezettudományi Intézete (KÖTI) is részt vesz, partnerként pedig a Milánói Egyetem a Valenciai Politechnikai Egyetem csatlakozott – írták.
A fejlesztés segíti a cirok egészségi állapotának javítását, fokozva a stressztűrését és a hozam maximalizálását
Vizsgálják továbbá a ciroktermesztést kockáztató gombatörzsek elterjedését, valamint a terményben előforduló mikotoxin-szennyezettséget is. A kutatási eredmények a termesztési gyakorlatban hasznosulhatnak – olvasható a közleményben. A HU-RIZONT program felhívása 2025 márciusában jelent meg, a forrást az NKFI Alap biztosította – olvasható a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) honlapján, amely szerint a kiírás magyar felsőoktatási intézmények vezetésével nemzetközi együttműködésben megvalósuló, innovatív megoldásokat kereső projekteket finanszíroz. A több mint 8,5 milliárd forintos keretből 23 pályázat jutott forráshoz, a MATE projektjét a támogatás teljes mértékben fedezi.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: a kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás – Gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság képes a megújulásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


