Több mint 327 tonna élelmiszer gyűlt össze az Adni öröm! akcióban
Rekordmennyiség, több mint 327 tonna élelmiszeradomány gyűlt össze a rászorulóknak az idei Adni öröm! akcióban – közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
A közlemény szerint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Spar-csoport 23. alkalommal elindított közös kezdeményezésnek eredményeként több mint 31 ezer ajándékcsomagot jutattak el a hátrányos helyzetű emberekhez az ünnep előtt. A csomagok főleg a mindennapokban is fontos termékeket, tésztát, konzervet, rizst, kekszet, lisztet, cukrot és étolajat tartalmaznak.
„A karácsonyi gyűjtés jószándékú emberek tízezreinek tette lehetővé, hogy adott pillanatban, az üzletekben, rászoruló társainknak segítséget nyújtsanak, akár csekély összeggel is. A vásárlók felajánlásaiból készített ajándékcsomagokból rászoruló családok, egyedül maradt idősek, fogyatékossággal élő és hajléktalan emberek részesültek” – idézi a közlemény Romhányi Tamást, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjét.
A december 12. és 17. között megszervezett karácsonyi gyűjtésben a jótékonysági szervezet közel háromezer önkéntese vett részt, akik 172 Spar és Interspar áruházban fogadták a vásárlók adományait. Az Adni Öröm! 1997 óta tartó történetében idén első alkalommal televíziós kampány is kapcsolódott a kezdeményezéshez – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Adni Öröm! – Adománykártyákkal már most csatlakozhatunk a karácsonyi adománygyűjtéshez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött az Adni Öröm! jótékonysági akció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: A magyarok szerint ezek a karácsony elengedhetetlen részei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl, a Novartis és a HungaroControl is a legjobb munkahelyek között
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Győrfi Pál is beállt a Privát Üzletlánc és a Kerekes Kft. kezdeményezése mögé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
