Több mint 300 új halfajt azonosítottak Oroszország édesvizeiben
Több mint 300 új halfajt azonosítottak Oroszország és a szomszédos régiók édesvizeiben egy, a halak és tengeri állatok sokszínűségét vizsgáló átfogó kutatás során.
A Tomszki Állami Egyetem kutatója, Jurij Dildin által vezetett vizsgálatot, amelyet rövidesen a Zootaxa folyóiratban publikálnak, orosz, cseh és német kutatók végezték.
Dildin elmondása szerint a halak biodiverzitására vonatkozó mennyiségi adatok többnyire az évszázad közepén végzett kutatásokon alapulnak kisebb kiegészítésekkel, amelyek így téves információt szolgáltatnak Oroszország halállományáról.
A három ország legnevesebb kutatói, többek között az egyik legismertebb ichthiológus, vagyis halkutató, a német Ronald Fricke alkotta kutatócsoport hatalmas adathalmaz elemzésébe fogott Oroszország halfaunájának megismerése érdekében.
Munkájuk több mint 200 év kritikusan elemzett forrásaira – könyvekre, publikációkra, disszertációkra, kutatóintézetek jelentéseire, katalógusokra és adatbázisokra – épült.
Emellett az elmúlt 35 év hosszú távú kutatásait elemezték és figyelembe vették 15 kanadai, japán, orosz, amerikai és brit tudományos szervezet ichthiológiai gyűjteményét is. Új adatokat is gyűjtöttek Oroszország nagy víztestjeiből, elsősorban a legnagyobb oroszországi folyóból, az Obból és medencéjéből.
Kevesebb, mint öt év alatt több idegenhonos halfajt is találtak a délebbi vizekben, köztük több gömbhalfajt.
„Nem sokkal korábban több forrás szerint Oroszország édes- és sósvízi halfaunája 351-486 fajból állt. Tanulmányaink szerint azonban ez a szám csaknem megkétszereződött, és 791 faj tartozik már ide. Meg kell jegyezni, hogy méretéből és vizeinek nagyságából kiindulva Oroszország számos halfaj vadon élő populációja számára biztosít természetes élőhelyet” – mondta el Dildin.
Az új információt beépítik a leghitelesebb taxonómiai adatbázisba, a Kaliforniai Tudományos Akadémia Eschmeyer Halkatalógusába – olvasható a Phys.org internetes portálon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az idei orosz gabonatermés 2021 óta a legalacsonyabb lehet
Az idei orosz gabonatermés 2021 óta a legalacsonyabb lehet –…
Tovább olvasom >Komoly kihívóra akadt az orosz piacvezető X5-nek és Magnitnak a Vkusvill személyében
Az orosz egészséges élelmiszereket forgalmazó kiskereskedő, a Vkusvill jó úton…
Tovább olvasom >Megszólalt az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az orosz Mere magyarországi terjeszkedésével kapcsolatban
Sokakat meglepett, hogy egy április eleji hír szerint a szibériai…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >