Több mint 30 tonna italos kartont gyűjtöttek a gyerekek
Már több mint 30 tonna italos kartondobozt gyűjtöttek óvodások és iskolások az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) szeptember végén kezdődött országos gyűjtőprogramjában.
A programban 303 oktatási intézmény mintegy 68 ezer 500 tanulója vesz részt 20 városban és 60 kistelepülésen. Van olyan iskola, amelyben a diákok már több mint 1 tonna dobozt gyűjtöttek össze, ezért az intézmény 100 ezer forint különdíjban részesült – közölte a gyűjtés kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel.
A programot az IKSZ a helyi szolgáltatók bevonásával Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Esztergomban, Kaposváron, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Siófokon, Székesfehérváron, Tatabányán, Tiszafüreden, Veszprémben, Gödöllőn és környékén, valamint Szegeden és régiójában valósítja meg.
A környezetvédelmi program célja felhívni az óvodások és iskolások, illetve szüleik figyelmét arra, hogy az italos karton szelektíven gyűjthető és újrahasznosítható. A 2010-ben útjára indított kezdeményezés keretén belül eddig több mint 150 tonna – közel 5,5 millió darab – italos kartondobozt gyűjtöttek a gyerekek, megelőzve ezzel mintegy 1000 fa kivágását.
Egy átlagos tejes vagy gyümölcslés doboz legkevesebb 75 százalékban jó minőségű papírból készül, és újrahasznosítható. Az ily módon újból a körforgásba hozott nyersanyagból jó minőségű termékek, például füzet, konyhai törlőkendő, kartondoboz és csomagolási alappapír készíthető. Egy fából mintegy 5300 italos kartondoboz állítható elő. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >