Több mint 2,7 milliárd forintból korszerűsítette öt üzletét a SPAR
Több mint 2,7 milliárd forintból öt üzletet – három budapesti, egy kaposvári és egy veszprémi egységet – korszerűsített a SPAR – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője a közleményben hangsúlyozta, a vállalat idén 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre.
A közlemény szerint a legutóbb korszerűsített három budapesti és két vidéki áruház eladótere teljes egészében megújult, az üzletekben környezetbarát és energiatakarékos technológiákat alkalmaznak.
Korábbi közlés szerint a vállalat idei terveiben nyolc új szupermarket megnyitása szerepel, emellett 20 üzletüket újítják fel.
A Spar 27 éve van jelen Magyarországon, ezalatt 1 milliárd eurót fektetett be. A cégcsoport forgalma 562,5 milliárd forint volt tavaly, 8,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Az idei augusztusi adatok szerint hálózatukhoz 381 saját üzemeltetésű és 160 franchise egység tartozik. Mintegy 13 ezer munkavállalóval a Spar Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak
Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és…
Tovább olvasom >A fenntartható vásárlásért kampányol a SPAR Szlovéniában
Szlovéniában újabb lépést tett a SPAR a fenntarthatóság felé vezető…
Tovább olvasom >Itt a SPAR QUICK AND EASY: konténerbolt, ami megváltoztatja, amit a vásárlásról gondoltunk
Van élet a stadionbüfén túl! A SPAR idén tavasszal nemcsak szurkol, hanem jelen…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új ízekkel bővül a Szentkirályi Egy Csepp Gyümölcs termékcsalád
Két új ízzel bővíti cukor- és édesítőszermentes portfólióját a Szentkirályi…
Tovább olvasom >INTERSPAR – stabilitás és minőség 30 éve
Az INTERSPAR 30 éves jubileuma nem csupán egy ünnep, hanem…
Tovább olvasom >Gazsi Zoli közel két évtized után távozik az Eisbergtől
Gazsi Zoltán búcsúzik az Eisbergtől. Zoli közel két évtizedig vezette…
Tovább olvasom >