Több mint 1,9 milliárd forintos beruházással nyitott és újított fel üzleteket a Spar
Két új szupermarketet nyitott és két áruházát felújította a Spar Magyarország, a fejlesztések összértéke meghaladja az 1,9 milliárd forintot – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
A két új szupermarket egyike a főváros IX. kerületében 431 millió forintos beruházással jött létre, a május óta működő üzletben 20 új munkahelyet hozott létre a Spar. A másik csütörtökön nyitott Sopronban, a 29 új munkahelyet teremtő szupermarket több mint 406 millió forintos beruházással készült el.
A vállalat az új egységek építése mellett folytatta áruház-modernizációs programját, ennek keretében teljesen felújította mosonmagyaróvári üzletét, a csütörtökön megnyitott szupermarket korszerűsítésére több mint 612 millió forintot fordítottak. Szintén csütörtökön adták át a több mint 472 millió forint ráfordítással modernizált szentlőrinci szupermarket áruházat.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. árbevétele 738,9 milliárd forint volt 2020-ban, 8,7 százalékkal több az előző évinél, a beruházások összértéke tavaly elérte a 28,7 milliárd forintot. A vállalat 588 üzletet működtetett tavaly év végén, a foglalkoztatottak száma meghaladta a 14 ezret. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spar-vezér: „észszerű feltételek mellett” maradnának Magyarországon – a vállalat jelentős veszteségekről beszél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább csökkentette saját márkás termékeinek cukortartalmát a SPAR Ausztriában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tulajdonosi garanciával és megfizethető húsvéti bevásárlással készülnek a Breier Csoport CBA és PRÍMA üzletei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

