Több mint 15 ezer illegális turisztikai apartman működik Madridban
Több mint 15 ezer illegális turisztikai apartman működik Madridban – állapította meg a spanyol szociális jogokért és fogyasztásért felelős minisztérium hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében.
A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, ám ezek közül mindössze 1131 rendelkezik az önkormányzat által kiadott működési engedéllyel.
A szállások címét és a tulajdonosokra vonatkozó információkat is tartalmazó dokumentumokat a minisztérium átadta a főváros vezetésének azzal, hogy hatáskörén belül tegyen meg mindent a tiltott tevékenységek megszüntetéséért, mivel azok korlátozzák a tisztességes lakhatáshoz való jogot, és kiszorítják a helyieket lakhelyükről.
A minisztérium szerint az adatok kulcsfontosságú bizonyítékot szolgáltatnak a város számára az illegális szálláshelyek felszámolásához, a hirdetéseik eltávolításához és szankciók alkalmazásához.
A szaktárca követendő példaként emelte ki Barcelonát, ahol több ezer illegális apartman hirdetését távolíttatta el az önkormányzat, és az ingatlanok nagy részét sikerült visszairányítani a hagyományos bérleti piacra. Ibizát is kiemelte, ahol az ellenőrzések javításával, a szankciók felgyorsításával értek el eredményt.
Madrid vezetése májusban térképet tett közzé weboldalán a legálisan működő turisztikai apartmanokról, amelyből akkor kiderült: a városban 1008 ingatlan rendelkezik a szükséges engedélyekkel.
Az önkormányzat ezen kívül egy évre befagyasztotta az új engedélyek kiadását, hogy ezalatt kidolgozzák és elfogadják a turisztikai szálláshelyekre vonatkozó szabályozás módosítását, elősegítve a helyi lakosok és a turisztikai tevékenységek együttélését.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: januárban a vendégek száma 5,3, a vendégéjszakáké 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Budapestre repültek a szerelmesek: 55%-kal több külföldi érkezett a Valentin-nap hétvégéjére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: 2026-ot is lendületesen kezdte a hazai turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ismét kinyit a Jövő Áruháza a SIRHA Budapest kiállításon! (4. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tavaszi forgatag a 60 éves EuroShop szakkiállításon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az EU-ban februárban, Magyarországon javult
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


