Több mint 1300 kilogrammnyi terméket vont ki a forgalomból a Nébih
Több mint 1300 kilogrammnyi terméket foglalt le és vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy kállósemjéni és egy nagykállói kereskedelmi egységben végzett ellenőrzése során.
A hivatal hétfői közleménye szerint mindkét ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkérésére március 9-én végezték.
Kiemelték, hogy a kállósemjéni cégnél a kolbászok és sertéshúsok füstölése, pácolása, valamint sertészsír és tepertő készítése élelmiszeripari tevékenységre alkalmatlan épületekben zajlott, emellett fagyasztott sertés- és baromfitermékeket is találtak az ellenőrök.
Az ellenőrök a helyszínen 1169,5 kilogrammnyi jelöletlen élelmiszert találtak, és mivel az egységben követési dokumentációt nem vezettek, ezért a termékek eredetére vonatkozó nyilatkozatot nem lehetett igazolni – tették hozzá.
A Nébih szakemberei a nagykállói, egyéni vállalkozó tulajdonában lévő hentesáru szaküzlet és élelmiszer vegyesbolt ellenőrzése során elsősorban az élelmiszer tárolására vonatkozó élelmiszerhigiéniai hiányosságokat tapasztaltak, valamint az egységben 72 tétel – összesen 169,6 kilogramm – lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű, továbbá nem nyomon követhető élelmiszert is találtak. Az élelmiszerek között jelentős mennyiségben voltak édesipari termékek és húskészítmények is, amelyeket a hatóság a helyszínen azonnali hatállyal kivont a forgalomból, megtiltotta ismételt forgalomba hozatalukat, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését – közölte a hivatal. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ringlispílen a csomagolási piac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tájékoztatás a növényvédelmi műveletek elektronikus nyilvántartásáról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Biztonságosabb és fogyasztóbarát piacot teremt a kkv-k számára Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

