Több mint 12 ezer kilogramm száraz táppal segítették a SPAR-vásárlói az állatmenhelyek lakóit
„Mancs a bajban!” elnevezéssel kétnapos állateledel-gyűjtő kampányt szervezett a SPAR Magyarország az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal karöltve 2022. május 7-8-án a kijelölt INTERSPAR áruházakban. Kutya száraz tápból több mint 10 ezer kilogramm, macska száraz tápból pedig közel 2 ezer kilogramm gyűlt össze a vásárlók adományainak köszönhetően.
„Második alkalommal csatlakoztak idén országszerte hipermarket-üzleteink a „Mancs a bajban!” programhoz, amelyet tavaly indítottunk el, és a nagyszabású gyűjtés eredményességét látva hagyományt teremtettünk a kezdeményezésből. Igyekszünk évről évre minél több állatvédelmi szervezetet bevonni, hogy ezzel a közösségteremtő kampánnyal is kiálljunk a nehéz sorsú kisállatokért. A SPAR vevőközönsége ezúttal is bizonyította a fontos társadalmi ügyek iránti érzékenységét, önzetlenségét és elkötelezettségét. Hazai üzletláncként több mint tíz éve segítjük az itthoni menhelyek, állat- és vadasparkok munkáját azzal, hogy az áruházakban feleslegessé váló, kereskedelmi forgalomból kivont termékeket nekik ajánljuk fel”
– mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Mancs a bajban
A „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés során a vásárlókat bevonva a vállalat közös erővel segít a bajba jutott négylábúakon, eközben pedig igyekszik a felelős állattartás és az állatvédelem fontosságára is felhívni a figyelmet, valamint a civil szervezetek értékes munkájával is jobban megismerteti a lakosságot. Az ilyen kampányok azért is jelentenek nagy segítséget a csatlakozó állatvédő szervezetek számára, mert a támogatásnak köszönhetően más fontos tevékenységre – nélkülözhetetlen eszközök vásárlására, életmentő állatorvosi kiadásokra, telephelyfejlesztésre – több hasznosítható forrásuk maradhat.
A kijelölt INTERSPAR áruházakban 2022. május 7-én és 8-án több mint harminc állatvédő szervezet aktivistái fogadták az adományokat, akik zömmel száraz tápot és konzervet, de állatfelszereléseket és tisztítószereket is kaptak.
Az állateledel-gyűjtő kampány két napja alatt a civil szervezetek munkatársai a kutyáknak több mint 10 ezer kilogramm száraz tápot, 3500 doboz konzervet, míg a cicáknak több mint 1700 kilogramm száraz tápot, 2700 doboz konzervet, 4400 csomag alutasakos eledelt és 1400 kilogramm macskaalmot gyűjtöttek.
Kapcsolódó cikkeink
Visszatérnek az ÖKO KALAND hősei – folytatódik a SPAR fenntarthatósági minisorozata
A SPAR új epizódokkal folytatja a nagy sikerű „SPAR ÖKO…
Tovább olvasom >Grillszezonra hangolva: a SPAR erősít a frisshús- és kényelmitermék-kínálatban
A jó idővel együtt elindul a grillszezon, a SPAR pedig…
Tovább olvasom >A SPAR újabb lépést tett a digitalizáció felé
A SPAR folytatja digitális innovációit Magyarországon. Az elektronikus polccímkék használata…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >