Több mint 11 százalékkal emelkedett az átlagkereset tavaly
Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 360 000 forint volt, 10,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2018. január-decemberben a bruttó átlagkereset 329 900 forint, a nettó átlagkereset 219 400 forint volt, egyaránt 11,3 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A decemberi 2,7 és a tavaly éves átlagban 2,8 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek az év utolsó hónapjában 7,3, a tavalyi egész évet tekintve 8,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.
A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – fűzte hozzá a hivatal.
Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél közfoglalkoztatottak nélkül számolva 371 700 forint volt, 9,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A nettó kereset 247 200 forint volt.
A vállalkozásoknál 10,5 százalékkal 375 ezer forintra emelkedtek a bruttó és 249 400 forintra a nettó átlagkeresetek. Ezen belül a rendszeres kifizetések 9,4 százalékkal emelkedtek, az egyszeri jutalmak, prémiumok és más egyedi kifizetések 18,2 százalékkal megugrottak és meghaladták az 51 ezer forintot.
A költségvetési szférában 362 200 forint volt a decemberi bruttó átlagkereset és 240 800 a nettó, 5,3 százalékkal több, mint az előző év decemberében. A rendszeres fizetések 6,4 százalékkal nőttek, a decemberi prémiumok, jutalmak és más egyszeri pénzjuttatások összege 4,4 százalékkal csökkent, de ezzel is megközelítette a 34 ezer forintot.
A vállalkozásoknál foglalkoztatottak létszáma 2,5 százalékkal, a közszférában alkalmazottaké 0,5 százalékkal nőtt egy év alatt tavaly decemberre.
A decemberi bruttó átlagkereset a feldolgozóiparban 10,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, az építőiparban 13,0 százalékkal nőtt és 366 700, illetve 302 700 forintot ért el. Az idegenforgalomban, mint a szálláshely szolgáltatás, vendéglátás 13,3 százalékkal nőttek a bérek, de ezzel sem érték el a 225 ezer forintot, a pénzügyi és biztosítási területen viszont 701 ezer forintot is meghaladták 13,2 százalékos növekedéssel.
A költségvetési szektoron belül a közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás területén 4,1 százalékos emelkedéssel 427 500 forintra nőttek a bérek, az oktatásban 334 200 forint volt a bruttó átlagkereset, 4,2 százalékkal több az előző decemberinél, míg a humán egészségügyben 8,7 százalékkal, a szociális ellátás területén 11,1 százalékkal magasabb keresetek 350 ezer és 248 ezer forintot értek el.
A közfoglalkoztatottak létszáma 23,6 százalékkal, 113 ezerre csökkent tavaly decemberre az egy évvel korábbi 150 ezerről. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >A vaj és a tejpor ára jelentősen az intervenciós ár felett Németországban
A németországi központi tejpiaci szolgálat gyorsjelentése szerint Németországban a nyerstej…
Tovább olvasom >Az élőmarha-kereskedelem visszaesett, de a marhahúsexport közel másfélszeresére nőtt
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júniusi időszakban…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >