Több mint 100 millió forintból fejleszt paprikaőrleményt a Rubin Kft.
Több mint 100 millió forintból, ebből mintegy 78 millió forint vissza nem térítendő uniós forrásból fejleszt színét stabilan pirosan tartó paprikaőrleményt a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) keretében a Rubin Szegedi Fűszerpaprika Feldolgozó Kft. – közölte a cég az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint az új terméknek köszönhetően várhatóan mintegy 25 millió forint többlet árbevételre számítanak 2019 végéig.
A kft. a novemberben záruló projektben a korábban már megvalósult laboratóriumi kísérleteket fejleszti ipari méretű gyártástechnológiává.
A cég a paprikaőrlemény mellett többek között 2011 óta kísérletezik fűszerpaprika magolaj előállításával, amelyből tavaly 1900 litert, míg egy évvel korábban 1700 litert értékesítettek, idén pedig mintegy 40 százalékos bővülésre számítanak. A kft. ügyfelei elsősorban üzemi fűszerpaprika-őrlemény felhasználók, de néhány éve már megkezdték a lakossági termékek piaci bevezetését is.
A 46 dolgozóval működő vállalat piacvezető a magyarországi fűszerpaprika feldolgozás területén.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az 1992-ben Szegeden alapított Rubin Kft. nettó árbevétele 2016-ban 1,41 milliárd forintot, egy évvel korábban pedig 1,27 milliárd forintot tett ki. A cég adózott eredménye tavalyelőtt meghaladta a 27,62 millió forintot, az azt megelőző évben 25,51 millió forint volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Elkötelezett a hazai alapanyagok mellett a Szegedi Paprika Zrt.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rózsapaprika napot rendeznek Röszkén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Külföldön is nagy a kereslet a prémium magyar őrölt fűszerpaprikára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >