Több mint 10 millió külföldi turistát fogadott Spanyolország júliusban
Spanyolország júliusban 10,5 millió külföldi turistát fogadott, 10,1 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön.
Január és július között 46,9 millióan választották úti célul a dél-európai országot, ami 11,3 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.
A legtöbb turista, 10,9 millió, az év hetedik hónapjában is Nagy-Britanniából érkezett Spanyolországba, a második helyen a németek következnek 6,8 millió, majd a franciák 6,3 millió turistával.
A külföldiek közül a legtöbben, 2,5 millióan Katalóniába utaztak, a Baleár-szigeteket is csaknem ugyanennyien 2,48 millióan választották, a harmadik legkedveltebb útirányt Andalúzia jelentette 1,3 millió utazóval.
Katalóniába egyébként júliusig összesen 11,2 millió turista érkezett, ami 9,4 százalékos növekedés 2016 ugyanezen időszakához viszonyítva.
Spanyolországban a turizmus a gazdaság húzóágazatának számít, amely a GDP 11 százalékát adja és 2,5 millió embernek ad munkát. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >Északra költözik a nyár: ugrásszerűen nő a skandináv turizmus
A nyári hőség és a klímaváltozás hatására egyre több európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vár a Varjú a VarjúVárban!
Mindössze három hétig tartó felújítás után kitárta szárnyait Vendégei előtt…
Tovább olvasom >Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >