Több milliárdos támogatás a magyar állattartóknak
A baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek kialakítására az Agrárminisztérium 2 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot – írja az agrarszektor.hu. A Vidékfejlesztési Program keretében a gazdák 2020. május 1-jétől pályázhattak. Két pályázati körben összesen 349 db kérelem érkezett a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságához, 5,4 milliárd forint igényével, derült ki az Agrárminisztérium közleményéből.
A felhívás a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat számára szólt. Célja a különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének kockázatcsökkentése volt. A felhívás keretében építéssel járó, a járványvédelemhez kapcsolódó tevékenységek, így különösen állattartó telepi épületek, építmények kialakítása, felújítása volt támogatható. Emellett az állatbetegségek kockázatát csökkentő eszközök, gépek beszerzése is megvalósítható volt.
A pályázat szükségességét és sikerét mutatja, hogy két pályázati körben összesen 349 db támogatási kérelem érkezett a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságához, 5,4 milliárd forint támogatási összeg igényével. A beérkezett támogatási kérelmek közül 195 esetben született pozitív döntés, mellyel 2,5 milliárd forint támogatási összegről döntött az Irányító Hatóság, a további pályázatok elbírálása pedig folyamatosan zajlik. Az Agrárminisztérium az eredeti forráskeret megnövelése mellett minden olyan pályázót várhatóan támogatásban fog részesíteni, aki a pályázat benyújtásához szükséges jogosultsági minimum kritériumoknak megfelel.
A beruházások, fejlesztések támogatására nemcsak a versenyképesség növelésének alapvető eszközeként tekinthetünk, hanem olyan lehetőségként is, amely révén az állattartók képesek napjaink egyik legégetőbb problémakörére, az állategészségügyi kockázatokra ésszerű válaszokat adni. A különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének valószínűsége számos technológia alkalmazásával csökkenthető. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >IDEAAL™: Versenyképes fehérjekészítmény hazai szereplőktől
Egy közös kutatásfejlesztési projekt, három szereplő, egy egyedülálló tejfehérje-készítmény –…
Tovább olvasom >