Több milliárd jut agrármarketingre
Elkészült a következő három évre szóló agrármarketing program, amelyre összesen mintegy 6-7 milliárd forintot szánna hazai és uniós forrásból a kormány. Csaknem valamennyi nagyobb ágazat, továbbá a bio- és ökotermékek is jelentős marketing támogatást kapnának. A kisvállalatok mellett a középvállalatok eszközfejlesztéseit is támogatná a kormány a magasabb hozzáadott értékű élelmiszerexport felfuttatása érdekében.
Elkészült a 2016-2018 közötti időszakra szóló nemzeti agrármarketing program – jelentette be Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese. Szavai szerint a megfogalmazott feladatok illeszkednek a korábban már elfogadott Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiához, valamint a múlt évben elfogadott közösségi agrármarketing kódexhez is.
Az agrármarketing programban foglaltakat április 30-ig egyeztetik a szakmai szervezetekkel. A programra évenként 2-3 milliárd forintot fordítanának, összességében mintegy 6-7 milliárd forint közötti összeget három évre. A finanszírozás uniós és nemzeti forrásból állna. A promóciós tevékenységben kiemelt helye lesz a húsnak, a tejnek, a halnak, a bio- és ökotermékeknek, a bornak, a pálinkának, a gabonának, a méznek – mondta a vezérigazgató-helyettes.
A közösségi agrármarketing a mezőgazdaság és élelmiszeripar egyre fontosabb eszköze – hívta fel a figyelmet Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára. Lényege, hogy az együttműködésben résztvevő vállalkozások, szervezetek a bel- és külföldi piacokon nem önállóan, hanem együttesen, közös arculattal lépjenek fel, jelenjenek meg termékeikkel, szolgáltatásaikkal.
Az FM tartós marketing eszközökkel segíti a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgatósága munkáját. Példaként a magyar sertéshús hosszú távú marketing támogatását említette az államtitkár: erre a 2013 óta 670 millió forint kormányzati forrást használtak fel. A program az idén folytatódik, a tervek szerint további 200 millió forint felhasználásával. A tej és tejtermékek fogyasztásösztönzését 2015-ben 420 millió forinttal támogatták.
A magyar agráripar minden szempontból megfelel az iparfejlesztés stratégiai célkitűzéseinek, és tevékenységéhez rendelkezésre áll a magyar alapanyag, megvan a fejlődéshez szükséges technikai, technológiai ismeret, szaktudás – mondta Lepsényi István a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. Szavai szerint a cél az, hogy az alapanyagexport helyett a magas hozzáadott értéket tartalmazó élelmiszertermékek kivitele növekedjen. A versenyképes kisvállalatok mellett ezért támogatni kívánják a magyar tulajdonú középvállalatokat is, hogy minél korszerűbb technikai eszközöket, technológiát tudjanak alkalmazni.
Az államtitkár szerint az ország önellátási képessége alapvető élelmiszerekből a jelenlegi 120 százalékról a termelési potenciál ésszerű és fenntartható fejlesztésével 150 százalékra emelhető. Ezzel a magyar élelmiszertermelés az európai piac fontos tényezőjévé válhat, és az export is jelentősen növelhető. Fontos, hogy a vidéki lakosság megélhetése és helyben boldogulása is biztosított legyen – tette hozzá Lepsényi István. (MTI, agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Visszaszerezheti elvesztett exportpiacait a magyar dinnye a termelői érdekképviseletek szerint
Visszaszerezheti exportpiacait a magyar dinnye, a 175 ezer tonnásra becsülhető…
Tovább olvasom >Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet
A magyar kormány nem nézi tétlenül a soha nem látott…
Tovább olvasom >OMME: méhraj észlelése esetén forduljon szakemberhez
A tavaszi és nyári időszakban megszaporodnak a méhraj észlelések, és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >